Az erzsébetvárosi tankerület szerint „a polgármester számára a belpolitikai cirkusz fontosabb, mint a gyermek”

Harkai Péter 2021. június 24. 19:45 2021. jún. 24. 19:45

Tegnap megjelent cikkünk nyomán közleményt jelentetett meg a Belső-Pesti Tankerületi Központ a kormányportálon. Ebben cáfolják Niedermüller Péter állításait, amiket politikai kampányként értelmeznek.

A Hírklikk szerdai cikkében érdeklődött az erzsébetvárosi polgármesternél, hogy mi áll a Damjanich utcában felújított iskolaépületről való újabb lemondás hátterében. Niedermüller Péter válaszában kifejtette, hogy miután az illetékes tankerület nem kívánta kifizetni a megállapított bérleti díjat, a szerződést semmisnek tekintik.

Az interjú elkészültekor megkerestük az érintett Belső-Pesti Tankerületi Központ is, de semmilyen reakció nem érkezett a kérdéseinkre – egészen csütörtök délutánig. A cikkünk nyomán született közleményt betűhíven közöljük:

Sajnálattal értesült a Belső-Pesti Tankerületi Központ, hogy a VII. kerület polgármestere a Molnár Antal Zeneiskola, Zenei Alapfokú Művészeti Iskolának szánt, és kifejezetten számára felújított Damjanich u. 4. sz alatti ingatlannal kapcsolatos vitatott kérdések megtárgyalásától elzárkózik, ehelyett valótlan állításokkal támadja a fenntartót a sajtóban.

A Tankerületi Központ nyílt pályázat útján elnyerte az ingatlan bérleti jogát, és egyértelműen kifejezte arra vonatkozó szándékát, hogy azt igénybe vegye az iskola számára.

Az önkormányzat által megküldött bérleti szerződés alaki és tartalmi hibákat, valamint a kiírással ellentétben korlátozásokat is (pl. az iskolai udvar használatára vonatkozó tilalom) is tartalmazott. A Tankerületi Központ folyamatosan jelezte írásban és a személyes egyeztetések alkalmával is, hogy a szerződésben lévő anomáliákat – különös tekintettel a tisztázatlan tulajdoni viszonyokra – rendezni kell. A Tankerületi Központ fontosnak tartja, hogy az épület másik tulajdonosát – akit a polgármester „kifelejtett” – is vonják be a tárgyalásokba.

A Tankerületi Központ nem állt el szerződéskötési szándékától. A szerződésre vonatkozó jogvitákkal kapcsolatban viszont válaszokat, módosításokat vár az Önkormányzattól. Sajnálatos, hogy tények és érdemi tárgyalás helyett vádaskodás, és politikai kampány lett a dologból. Kár érte, a kerületi gyermekek számára hasznosabb lenne, ha a polgármester a pártpolitikai csatározás helyett – ha már nem segíti – legalább nem gátolná meg a művészeti oktatást.

A Tankerületi Központ továbbra is mindent megtesz, annak érdekében, hogy a Molnár Antal Zeneiskola a Damjanich utca 4. szám alatti épületben folytathassa tevékenységét, azonban az Önkormányzat számára úgy tűnik, hogy a piaci haszonszerzés fontosabb, mint a vonatkozó jogszabályok betartása és a kerületi gyerekek sorsa.