Az EU Bíróság főtanácsnoka elutasítaná az Orbán-kormány keresetét a jogállamisági ügyben

HírKlikk 2021. december 2. 17:03 2021. dec. 2. 17:03

Az uniós források felhasználását érinti az egyik legnagyobb jogvita az EU-ban. Az egyik sarokban Magyarország és Lengyelország, a másikban pedig fél Európa. Egyelőre úgy tűnik, hogy a magyar és a lengyel kormány érvei alaptalanok.

Campos Sánchez-Bordona főtanácsnok véleménye szerint el kell utasítani Magyarország és Lengyelország azon keresetét, amelyet a jogállamiság elveinek megsértése esetén, az uniós költségvetés védelmére szolgáló feltételrendszer ellen nyújtottak be – írja az EUrologus.

A főtanácsnok ezenfelül rámutat, hogy a rendelet kellően közvetlen kapcsolatot követel meg a jogállamiság megsértése és a költségvetés végrehajtása között, ily módon azt nem a jogállamiság valamennyi megsértésére kell alkalmazni, hanem csak azokra, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak az uniós költségvetés végrehajtásával. Azt a magyar és lengyel álláspontot is megcáfolja a főtanácsnok, amely szerint nem megfelelő eljárásban és jogalap hiányában hozták meg ezt a rendeletet. Mint ahogy alaptalannak tartja azt az érvelést, hogy az alapszerződés 7. cikkelye szerinti eljárás már megfelelő eszköz ezen problémák kezelésére.

Október 11-én és 12-én az európai bíróság tárgyalást tartott, ahol az érintettek elismételték álláspontjaikat. A magyar–lengyel tandemmel szembenálló országok és intézmények kérték a kereset elutasítását, néhány komoly bírálat is elhangzott a magyar és a lengyel jogállamisággal kapcsolatban.

Az Európai Parlament folyamatosan nyomás alatt tartja, sőt be is perelte az Európai Bizottságot, mert még nem indított eljárást a magyar és a lengyel kormánnyal szemben. A Bizottság azt mondja, hogy kivárja az ítéletet, a Parlament szerint erre semmi szükség, január óta alkalmazható a jogszabály.

A főtanácsnoki indítvány semmire sem kötelezi a bírói tanácsot, a testület egyik tapasztalt és a témában szakértelemmel rendelkező tagjának jogi véleményéről van szó. Ugyanakkor szinte minden esetben megegyezik a későbbi ítélet a főtanácsnoki állásfoglalással.

Forrás: hvg.hu