Az év meglepetése: Áder János aláírta a felhatalmazási törvényt

Dr. Dávid Ferenc       2020. március 31. 07:32 2020. márc. 31. 07:32

Áder János március 30.-án, délután – a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény kapcsán – elnöki nyilatkozatot tett közzé. Áder nem sokat vacillált, a felhatalmazási törvényt az elfogadást követő néhány órán belül aláírta, és bizonyára úgy érezte, hogy valamiféle magyarázattal tartozik. Áder ismét nem jelent meg a törvényhozás épületében, nem tartott online sajtótájékoztatót, hanem ismét megbújva, csak egy utólagos írásbeli közlemény megfogalmazására vállalkozott. Értékelnünk kell „bátorságát”, hiszen legutóbb 2019. júliusában vállalkozott hasonlóra, amikor is kihirdette a tavaly őszi önkormányzati választás időpontját.

A március 30-i nyilatkozat sematikus, és nem segít az eligazodásban. „A két ülésnapot figyelemmel kísérve, megnyugtató, hogy egyetlen képviselő sem tartotta indokolatlannak az eddig megtett intézkedéseket, és senki nem állította a már meghozott döntésekről, hogy azok veszélybe sodornák a demokráciát. Ugyanakkor az ellenzéki képviselők a magyar demokráciára veszélyesnek tartották a kormány jövőbeli „korlátlan” felhatalmazását. Ezért két kérdést kiemelten vizsgáltam.”

1.) Elnökünk megállapította, hogy a kormány felhatalmazása nem korlátlan, nem határidő nélküli, hanem feltétel-függő, és a járvány megszűnésével véget ér. Arról nem tesz említést Áder, hogy ennek a feltételnek a teljesülését ki határozza meg. Ami biztos, hogy e kérdéskörben a jelentős kisebbségben lévő ellenzék szava nem számít, tehát a kormányfő és a Fidesz-frakció addig nyújthatja a rendeleti kormányzás idejét, ameddig akarja.

2.) „Korlátlan-e a kormány felhatalmazása a döntések tartalmát illetően? Egyszerűbben, mindent megtehet-e? Nem.” A saját magának feltett kérdést gyorsan meg is válaszolta az elnök, és „megnyugtatott” mindenkit, hogy a Parlament ellenőrzési szerepe nem csökkent és a kormány rendkívüli felhatalmazása csak a járvánnyal kapcsolatos intézkedések meghozatalára szól. Az én kérdésem az, hogy mi minősül járvánnyal kapcsolatos intézkedésnek, és ki dönt ebben a témakörben?

Itt tartunk 2020. március 30-án, a Fidesz megalakulásának harminckettedik születésnapján. Orbán miniszterelnök lenyomta az Országgyűlés torkán a törvényjavaslatot, Kövér házelnök íziben ellátta kézjegyével, majd azonnal továbbította Áder köztársasági elnöknek aláírásra, aki azonnal el is rendelte a törvény kihirdetését. Mindezt néhány óra alatt elintézték. És még mondja valaki, hogy lusta és kényelmes a magyar államigazgatás. A Fidesz három ásza ismét megmutatta, hogy mi a magyar virtus. Gyors és egészpályás letámadás.

Mindannyian tudjuk, hogy még nehéz hetek várnak ránk. A védekezés kérdései tartósan az Országgyűlés napirendjén szerepelnek majd. Ezért is fontos, hogy mindenki tanúsítson önmérsékletet. Ez nem a politikai haszonlesés ideje” – közölte velünk a köztársasági elnök, majd semmitmondó közleményét egy Kossuth idézettel zárta: „ …emeljük fel politikánkat a körülmények színvonalára…”

Elnök úr! A közbeszéd, az értelmes vita és a társadalmi dialógus nívójának emeléséért sokan sokat tehetnek. A köztársasági elnök mindenképpen azok közé tartozik, akiktől hazánk politikai kultúrájának javítását várjuk. Ismét csalódnunk kellett.