Az idei a DK és a Momentum éve – a Fidesz némileg gyengült, de biztosan vezet

HírKlikk 2019. december 21. 07:45 2019. dec. 21. 07:45

Fidesz, DK, Momentum – miként a Mediánnál, úgy a Závecz Researchnél is ez az év végi pártpreferencia-sorrend. Ez utóbbi ma hozta ki idei utolsó mérését, ami azt mutatja, hogy az utóbbi hónapban alig történt változás, decemberben már nem folytatódott az önkormányzati választásokat követő kormánypárti csökkenés és Momentum-emelkedés. Az idei a Demokratikus Koalíció és a Momentum évének mondható.

A Fidesz támogatottsága a teljes népességen belül 32 százalék, ugyanannyi, mint a múlt hónapban. A Demokratikus Koalíció a második legerősebb párt 9 százalékkal, táboruk nagysága nem módosult november óta. A Momentum most 7 százalékos, egy hónapja 8 százalékot ért el – derül ki a Závecz Research legfrissebb felméréséből. A kutatóintézet közleménye szerint, a Jobbik és az MSZP támogatottsága sem változott a múlt hónaphoz képest, előbbi 6, utóbbi 5 százalékos. Az LMP legutóbb 1, most 2 százalékos párt. A Mi Hazánk Mozgalom hosszú ideje tartja a 2 százalékot, a Párbeszéd és a Kétfarkú Kutyapárt 1-1 százalékot kap a választóktól. A párt nélküliek aránya 34 százalék.

A biztos pártválasztók körében a Fidesz decemberben 50 százalékos, a Demokratikus Koalíció az aktív szavazók 15 százalékára számíthat, a Momentum 10 százalékukra. A Jobbik az elkötelezett szavazók 9 százalékára számíthat, az MSZP 8 százalékra. A Mi Hazánk Mozgalom továbbra is 3 százalékos ebben a körben, a Kétfarkú Kutyapárt és a Párbeszéd 2 százalékos, az LMP pedig 1 százalékot kap a biztos pártválasztóktól. – ezek a legérdekesebb eredményei a ZRI Závecz Research Intézet december első felében, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásának.

Éves tendenciák

Az idén a politikai erőviszonyokat nem forgatta fel, de valamelyest megváltoztatta az EP választás, alapvetően az ellenzéki térfélen történt némi átrendeződés. A Fidesz táborának nagysága jellemzően 32 és 34 százalék között volt (2,5-2,7 millió szavazó), tendenciák nem rajzolódtak ki, bár szeptember és november között 3 százalékpontot veszített, de ez a folyamat megállt.

A Demokratikus Koalíció idén lényegében megduplázta a táborát: az első negyedévben 5 százalékon állt, majd enyhén növekedve, májusra elérte a 7 százalékot. Az EP-választás sikeres eredményét követő hónapokban 10-11 százalékos volt, az utolsó negyedévben stabilan 9 százalékos (nagyjából 700 ezer támogatóval.)

A Momentumnak is jó éve volt, január és május között 3-4 százalékon állt, az európai parlamenti választás után 5-6 százalékra nőtt a támogatottsága. Az önkormányzati választás tovább erősítette a pártot, 7-8 százalékra bővült a tábora (ez körülbelül 600 ezer támogatót jelent).

A Jobbik az év első felében lejtmenetbe került, 11-ről 6 százalékra csökkent híveik aránya. Június óta viszont nagyon stabil a tábora, maradt 6 százalékos, félmilliós.

Az MSZP májusig jellemzően 7 százalékon állt, az EP-választás után viszont valamelyest gyengébben, 5-6 százalékon – a szocialistáknak 400-500 ezres szavazótábora van.

Az LMP valamelyest gyengült az idén, májusig a választókorúak 3, utána 2 százaléka (körülbelül 150 ezer fő) állt mögöttük.

A Median is hasonlót mért

Ha nem is teljesen pontosan ezt, de sorrendjében hasonlót mért a Medián decemberben, ám náluk a Fidesz támogatottsága a teljes lakosság körében 36 százalékra esett vissza, úgy, hogy októberben még a teljes népesség 43 százalékát tudhatta maga mögött. A második helyen a Demokratikus Koalíció, a harmadikon a Jobbik. A Momentum és az MSZP a negyedik-ötödik helyen szerepel.

Hann Endre, a kutató vezetője portálunknak nyilatkozva, a többi között azt mondta, hogy leginkább a Fidesz gyengülésének mértéke lepte meg. A kormánypárt két éve rendületlenül vezet, most is csak az előnye csökkent 7 százalékkal, ami azért elég jelentős visszaesésnek számít. Érdekesnek tartja, hogy az önkormányzati választás után majdnem két hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a Fidesz-szavazók jó része ráébredjen: a kormánypropaganda tévesen közölte, hogy az önkormányzati választást a kormánypártok nyerték.