Az idén valószínűleg már nem nő a minimálbér és a garantált bérminimum

HírKlikk 2021. május 13. 14:02 2021. máj. 13. 14:02

Még jövőre is 15 százalék lesz a szociális hozzájárulási adó (szocho), pedig a legkisebb bérek 13,5 százalékos kulcsnál emelkednének még az idén.

Jövő júliustól a szociális hozzájárulási adó (szocho) 15 százalékra mérséklődik – jelentette be Facebook-videójában Varga Mihály. A pénzügyminiszter szavai – és az ezt követően benyújtott jövő évi adócsomagban foglaltak – egyben azt is jelentik: az idén valószínűleg már nem nő tovább a minimálbér és a garantált bérminimum összege. A legkisebb munkabérek ugyanis akkor emelkednének automatikusan 169 ezer, illetve 221 ezer forintra, ha a szocho a jelenlegi 15,5 százalékról 13,5 százalékra csökkenne.

Erről az év elején állapodtak meg a szakszervezetek, a munkáltatók és a kormány. Miután azonban jövő júliusig csupán az adókulcs 0,5 százalékos visszavágására van javaslat – vagyis még akkor is több lesz, mint 13,5 százalék –, nagyon úgy tűnik, hogy további minimálbér-emelésre az idén nem kerül sor. A tárca legalábbis nem számol ezzel – írja a Népszava.

A munkáltatók viszont bíznak abban, hogy lesz még az idén szocho-csökkentés. A munkaadóknak már csak azért is jól jönne egy idei két százalékpontos szocho-csökkentés, mert annak egyik felét év elején már „megelőlegezték”. Eredetileg ugyanis csak három százalékkal akarták emelni a minimálbért, végül a belengetett adómérséklésért cserébe belementek a négy százalékba.

Forrás: Népszava