Az IMF-et nem kell behívni, de gyűlnek a viharfelhők – választási PR-osztogatás persze azért lesz

Az uniós módszertan szerinti GDP-arányos államháztartási hiány 2020-ban várhatóan kilenc százalék körül lehet, az idei évre pedig – legalábbis a PM legutóbbi közlése szerint – új 6,5 százalékos hiánycélt tűzött ki. Mindezzel persze duzzad az államadósság is: tavaly év végén rekordmagasságba, a GDP 81 százaléka szökött fel. Ahogy a Portfolio írta: egyetlen év alatt 15,8 százalékponttal ugorhatott a bruttó adósságráta. Az 1990 óta rendelkezésre álló adatsorok szerint egyetlen év alatt eddig egyszer sem ugrott ilyen nagy mértékben az államadósság-mutató (ehhez hasonló volt csupán 1991-ben, 10,3 százalékponttal és 1993-ban 11,6 százalékponttal). Mindemellett pedig egy drámai visszaesést szenvedett el a magyar gazdaság: a második negyedévben 13,6 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP). Ekkora mértékű negyedéves zuhanást a magyar gazdaság még a 2008-2009-es világgazdasági válság idején sem szenvedett el. 

Mi következik mindebből? Milyen következményük lehetnek ezeknek a folyamatoknak? Mennyire hat ki a közelgő választás miatt hagyományosan – és már láthatóan, észlelhetően elindított – fideszes osztogatásba? Ezeket a kérdéseket boncolgattuk Bod Péter Ákossal.

Kétlelkűen áll Orbán a hiányhoz

„Egyet ne felejtsünk el! Az Orbán-kormány mindig is kétlelkű volt a költségvetési hiány kezelésével kapcsolatban” – kezdte fejtegetését Bod Péter Ákos. Orbánék szóban mindig hangoztatták a kiegyensúlyozott költségvetés fontosságát, nem csak azért, mert tisztában voltak azzal, hogy tényleg az a kívánatos és jó, hanem azért is, mivel úgy nincs nagy függés a pénzpiacoktól és nem kell tartani az Európai Bizottság ellenőrző funkciójától sem. De soha nem jutottak el addig, hogy valóban kiegyensúlyozzák a költségvetést, hiszen még a nagyon erőteljes gazdasági növekedés idején is a legtöbb amit tettek, hogy három százalék alatt tartották a hiányt, de nem csökkentették le nullára, s még kevésbé értek el többletet, ami kellett volna  – s ahogy azt nem csak az olyan országok tették meg, mint Németország vagy Hollandia, de például a szlovákok és bolgárok is. „Amikor három-négy-öt százalékkal bővül a gazdaság, s annak körülbelül a felét az állam adókban és egyebekben elvonja, akkor a gazdaság csenget az államkincstárnak” – hívta fel a figyelmet egy evidenciára, hozzátéve: nem került volna tehát semmibe szufifcitbe fordítani a költségvetést. 

Beléptek a lobbiérdekek...

Erre jött 2020, amire első reflexként márciusban Orbánék nem kértek a külföldi hitelből. Akkor persze még azt remélték, hogy a járvány nem fogja a magyar gazdaságot erőteljesen befolyásolni, s bíztak abban, hogy a pandémia  az egész térséget csak másodlagosan érinti majd (ahogy akkor egy rövid ideig valóban kinézni látszott). És ezt fejelte meg az MNB szirénhangja, Matolcsyék azt kommunikálták, hogy nőni fog a gazdaság, nem kell hozzányúlni a költségvetéshez – emlékeztetett Bod Péter Ákos, aki felvázolta a történések kronológiáját.

Áprilisra megváltozott a széljárás, akkor már az ötszörösére növelték az éves deficitet. S habár nyáron  javulni látszottak a dolgok, az ősz újabb kormányzati váltást hozott: akkortól elengedték a büdzsét, először a tervezett hiány tízszeresére, majd tizenötszörösére – sorolta. 

Ennek lehetséges következtetéseinek egyike az volt, hogy az uniós szabályok ilyen rendkívüli időben nem számítanak, s „ha lehet, akkor mindent bele!”. A másik folyomány az lehetett, hogy a gyeplő kiesett, elvesztették az uralmat és a lobbik nekilódultak. Ez utóbbira példa Bod Péter Ákos szerint a turizmusra kiadott irdatlan mennyiségű fejlesztési pénz, ami egyértelműen lobbinyomás eredménye és tisztán magánérdek, hiszen a kapacitásbővítésnek válság idején nincs közgazdasági racionalitása.

...miközben kimaradtak a szükséges intézkedések

Miközben a tizenötszörösére nőtt költségvetési deficit, a büdzsé nem tartalmazott olyan tételeket, amelyeknek benne kellett volna lenniük. Például kedvezőbben kezelni a munkanélküliséget, a hosszabb álláskeresési támogatás bevezetése, a családi pótlék megemelése, a nagy veszteségeket elszenvedett, ám még életképes szakmák megsegítése – mind-mind elmaradt.

Sok jó az idén sem várható

A következő – idei – évre a GDP 6,5 százalékára rúgó hiányt tervez a kormány, a Pénzügyminisztérium pedig azt gondolja, hogy 3,5 százalékos lesz a növekedés. Ez utóbbi  – véli Bod – elképzelhető, köszönhetően a rendkívül alacsony bázisnak. Ám még ha össze is jön ez a dinamika, a tavaly – 6,5 százalékos – gazdasági zsugorodást figyelembe véve, nem fog betemetődni a gödör, amit kifújt a szél – hívta fel a figyelmet.

„A 6,5 százalékos idei tervezett hiány ugyan ránézésre – számszerűleg – nem sokkoló, de figyelembe kell venni, hogy nem tartalmaz egy sor meg nem oldott ügyet” – húzta alá alá, példákkal is illusztrálva, hogy mire gondol. A hitelmoratórium lejárta után a vállalkozók egy köre nem lesz képes törleszteni a banki hiteleit. Kérdés, hogy mi történik ezekkel. A választ nem tudjuk, hiszen a kormány vagy hagyja a tömeges csődöket („ekkor kegyetlen folyamatnak nézünk elébe”), vagy magára veszi az ódiumát, de az nem világos, hogy ennek a költsége belefér-e a tervezett hiányba. A legvalószínűbb Bod szerint az, hogy a kormány ismét a bankszektorra tolja rá a problémahalmazt, nem törődve azzal, hogy ezzel az életképes cégek finanszírozását nehezíti meg. „Az ilyen és hasonló megoldatlan ügyek pedig nagy fokú makrogazdasági bizonytalanságot eredményeznek” – vonta le a következtetést.

Egy ideig finanszírozható a hiány

A másik, ami hasonlóan bizonytalansági faktor, az a költségvetés finanszírozása. A kamatszint jelenleg persze nagyon alacsony, de ilyen hatalmas összegek esetében még így is komoly terhet jelentenek a lejáratkor is. Eddig sem jelentett ez csekély kiadást az állam számára, de az elmúlt fél-egy évben további óriási összegek rakódtak még rá.

„Mindebből az következik, hogy ugyan egy darabig finanszírozható a folyamat, de egy idő után a pénzpiacok és a hitelminősítők is felfedezik a tényt, amit mi már régóta tudunk, nevezetesen, hogy a magyar állam már a válság előtt is körülbelül dupla akkora költségvetési hiányt hurcolt, mint a régió országai, a csehektől a románok át a bolgárokig. Ezért legkésőbb 2022-ben normalizálni kell a helyzetet” – prognosztizálja Bod. 

Bár az már választási év lesz, de azért csak felmerül, hogy mi lesz, ha akkor ismét elkezd fenyegetni a Fidesz által mumusnak tartott IMF-segítség veszélye? – kérdeztük, de a szakértő szerint ez egyelőre nem fenyeget, mivel az új uniós költségvetéssel és a mellétett mentőakcióval az EU arányaiban a korábbinál is nagyobb mértékben száll be a peremvidéki országok finanszírozásába. 

Rengeteg a nyitott kérdés

A tavalyi év végét tekintve, nagy kérdés, hogy a magyar gazdaság fel tudja-e rendesen szívni és használni ezt az irgalmatlanul nagy összeget, illetve, hogy képes lesz-e a kormány eleget tenni minden lehívási feltételnek – erre is kitért Bod Péter Ákos, aki ez utóbbival kapcsolatban arra is emlékeztetett, hogy a dolog nem oldódott meg, hiszen erőteljesen érezhető, hogy a nettó befizető országok közvéleménye ma már nem úgy tekint a támogatott – déli és keleti – országokra, mint húsz éve, amikor őszinte és értékelvű támogatásnak gondolták a segítséget. „Ez a feszültség nem fog elmúlni, sőt, erősödni fog, ezért valószínű, hogy a fegyelmezettség felé visszaforduló gazdaságpolitikai fordulatra lesz szükség” – mutatott rá, egy érdekes szempontra is felhívva a figyelmet: „ezért is merült fel többekben, hogy azért engedték el elszállni a novemberi és decemberi hiányt, mert úgy  gondolták, ’menjen, ami belefér a csövön’, utána pedig majd csak lesz valahogy”.  

És mi lesz a választási osztogatással?

Mindezek fényében, óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy ilyen körülmények között, hogyan lesz képes a Fidesz a választásokra készülve belefogni a szokásos osztogatásába? 

Bod Péter Ákos szerint az új választási tételekkel ugyanaz történik, mint ami az ilyenekkel általában történt az elmúlt tíz évben: előbb születik meg róluk a politikai döntés, mintsem elkezdenének osztani-szorozni. „A vége pedig ismét csak az lesz, hogy ha úgy látják, egy adott tétel már nem fér bele, akkor az apparátus teker egy kicsit rajta”. 

Példaként a fiataloknak belebegtetett szja-kedvezményt vette elő: eleve arról van szó, hogy majd 2022-től lépne életbe, azaz egyelőre csak ígéret, aminek az árát a választás évében kell megfizetnie az államnak. Akkor is csak a februári költségvetést lyukasztja ki először az egyelőre még ismeretlen összeg (a részletekről még nem beszéltek). 

De ugyanez elmondható a mezőgazdaságnak beígért százmilliárdokról vagy éppen a nyugdíjasok 13. havi nyugdíjáról is („arról nem szólva, hogy eleve a nyugdíjasok előfinanszíroznak a költségvetésnek”). 

Csak a szokásos PR-forgatókönyv

„Ha minden Fidesz-ígéretet komolyan vennék, az szétrobbantaná a költségvetést, de nem ez lesz, hanem az, hogy a választásig tartó időszakban sokat fognak beszélni róla, napirenden tartják, de végül az államapparátusban a szorgos tisztviselők szépen visszacsipegetnek belőle mindent, amit csak lehet. Ez teljesen megfelel a szokásos fideszes PR-központú forgatókönyvnek, de ezzel is maga mellé tud állítani egy szavazói réteget” – mondja.

S hogy addig mi van? Mi lesz? 

„Hát azt nem tudjuk, a gazdaság nagyon sérülékeny, a két-három év múlva fennálló viszonyokat nem lehet előre látni. Ezért is lett volna jó, ha a költekezés arra irányul, aminél biztos, hogy jó helyre megy a pénz. 

Más itt a baj

„Nem a kilenc százalékos hiány mértéke a legfőbb baj, hanem annak az összetétele, az, hogy a problémák jelentős része nincs megoldva” – szögezte le Bod Péter Ákos, példaként említve a kkv szektor elégtelen foglalkoztatását, a családok tartalékainak kimerülését, a munkaerőpiac egyenetlenségeit, stb.  Mindeközben pedig – mint kifejtette – zajlanak az irdatlan mértékű presztízsberuházások és a baráti kör finanszírozása, ami égbekiáltó, mert nem arról van szó, hogy az erős gazdaságba dől az adóbevétel és abból állja a kormány ezeket a számlákat („bár az sem szép dolog”), hanem arról, hogy adósságból osztogatnak, („ahogy azt a decemberi nagy szórásban láthattuk”). A magyar kormány olyan magánakciókba verte bele magát, mint  Budapest-Belgrád vasúti projekt (kínai hitelből), vagy a Paks 2 (orosz kölcsönből). Habár ezeket titkosították, de jogos a félelem, hogy a mainál jóval előnytelenebb pénzügyi  terheket vett ezzel magára az állam. Ezt pedig egyszer vissza kell fizetnie az országnak, mégpedig majd egy olyan időszakban, amikor a mainál csak magasabb lehet a kamatszint – szögezte le portálunknak Bod Péter Ákos.