Az internet nem felejt: Áder János megmondta, hogyan kell szeretni a hazát
2017. augusztus 20-án Áder János ünnepi beszédében a következőket mondta: „Elég, ha ugyanúgy szeretjük ezt a közös hazát, ahogy szüleink és azok (sic!) szülei tették. Határtalanul. Mert a haza minden előtt”. Az államfő már akkor is tudta, hogy dicső eleink hogyan szerették ezt a hazát.
Hogyan kell szeretni egy hazát? Nincs nekem bajom a szüleinkkel, sem az ő (nem azok) felmenőikkel. Bár nem ismertem az összes magyar szülőt és nagyszülőt, feltételezem, hogy jó emberek voltak, és bizonyára szerették ezt a hazát. Miért ne szerették volna? Ez itt, ami nekünk van, alapjában véve egy szerethető haza.
Vannak persze rossz napjai, időszakai – kinek nincsenek. De a haza azért is van, hogy legyen mit szeretnünk. Az a legjobb, ha a szeretett haza viszontszeret bennünket. Nem volt ez mindig így, voltak idők, amikor százezreket taszított el a hazájuk. Nem tetszett neki a származásuk, világnézetük. Pontosabban, nem a hazának volt baja az eltaszítottakkal, hanem azoknak, akik a haza képviseletében ilyen ügyekben eljártak. Uralkodtak élet, s halál fölött, ítéletet mondtak.
Hiába írta Radnóti Miklós a magyar irodalom legszebb hazafias versében, hogy „nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország”, a haza nem volt vevő a költő szeretetére. A haza akkori urai úgy döntöttek, hogy ennek a hazának nincs szüksége Radnótira. Szerb Antal, Rejtő Jenő, Bálint György sem kellett nekik. Nagyon sokakra nem volt szüksége akkoriban a hazának, neves és névtelen emberekre. Olyanokra, akik halálukig magukénak tudták és szerették ezt a hazát.
Áder János úgy fogalmazott augusztus 20-án, hogy a szüleink és azok (sic!) szülei határtalanul szerették a hazát. Hogy miért így mondta, biztosan oka van annak is. Talán megfelelési kényszerből szoktak mostanában így fogalmazni.
Volt már ez a mondat, sok évvel ezelőtt. Dinnyés József daltulajdonos egyik régi dalszövege így hangzott: Határtalanul szeretem hazámat. Akkor, a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején ennek a mondatnak súlya volt. Háromévente lehetett nyugatra utazni. Nem mindenki mehetett, csak az, aki jól viselkedett. Később már az is elég volt, ha az illető nem viselkedett rosszul.
Mást jelentett akkor határtalanul szeretni a hazát, mint most. Ha Áder nem érzi a különbséget, ne mondjon semmit, maradjon csendben.
