Az MSZP a japán követséghez fordul a Suzukinál történtekkel kapcsolatosan

HírKlikk 2019. június 18. 18:03 2019. jún. 18. 18:03

Japán nagykövetéhez fordul az MSZP, hogy „fejtsék ki ők is véleményüket a Suzukinál történtekkel kapcsolatosan”, mondta a budapesti japán követség előtt Korózs Lajos, a párt politikusa kedden.

„Magyarországon még szabad szakszervezetet létrehozni. Magyarországon még szabad szakszervezetbe belépni és Magyarországon a törvények még egyelőre garantálják azokat a munkavállalói jogokat, amelyeket ugyan többször megcsorbított az Orbán-kormány, de még mindig élnek” – hangsúlyozta a politikus.

Tarthatatlannak nevezte, hogy a Suzuki „elüldözte” azt, akit szakszervezeti vezetőnek választottak az esztergomi gyárban, miután a rabszolgatörvény elfogadása után nagyon sokan beléptek ott is a Vasas Szakszervezetbe.

Kiemelte: a dolgozók csak a jogaikkal szeretnének élni: „semmi különöset nem vártak” a cégvezetéstől, csak hogy szakszervezetet alakíthassanak.

„Előbb-utóbb ez az idő el fog jönni: lesz szakszervezet a Suzuki-gyárban” – fejezte ki véleményét.

Elmondta: kikereste az Orbán-kormány és a Suzuki közötti stratégiai megállapodást, s ebből kiderült számára, hogy „a nagytőkések, mint a Suzuki-gyár, vagy maga Suzuki úr, aki világ egyik leggazdagabb embere, és a kormány, egy csapatban játszik”, hiszen a rabszolgatörvény nyilvánvalóvá tette, hogy Orbán „kilóra adta el a magyar munkásokat a nagytőkének”.

Így folytatta: ő érti, hogy piacgazdaság van, de a profitot meg kell osztani a tőkebefektetők és azok között, akik azt megtermelik.

A Fidesz nyelvén a stratégiai megállapodásba foglalt aktív szerepvállalás a magyar gazdaságpolitika megvalósításában Korózs szerint azt jelenti: „Gyengítsd az érdekérvényesítést, törd le a sztrájkot, hogyha van, zsigereld ki a munkavállalókat, adjál neki azért valami fizetést, hogy befogja a száját, de lehetőség szerint a mindennapi élet feltételeit  csak túlmunkával, ünnepnapokon elvégzett munkával és lényegesen nagyobb energiabefektetéssel tudja elérni, mint amit 8 órában megkeresne”.

Hangsúlyozta: a magyar munkások 8 órában szeretnének annyit keresni, hogy abból tisztességesen meg lehessen élni.

Korózs azután kereste meg a japán követséget, hogy Komjáthi Imre MSZP-alelnök kedden az esztergomi gyár kerítéséhez láncolta magát tiltakozásul, amiért a gyárban nem tartották be a hőségriadót, nem biztosították a dolgozóknak az előírt pihenőidőt és megfelelő ivóvizet.

Forrás: Hírklikk