Az MSZP beállt Márki-Zay Péter mögé

HírKlikk 2021. október 14. 14:45 2021. okt. 14. 14:45

A Magyar Szocialista Párt Márki-Zay Pétert támogatja az ellenzéki előválasztás második fordulójában – írja a párt közleménye.

„Az MSZP Országos Elnökségének állásfoglalása alapján – bár mindkét miniszterelnök-jelölt hasonló, az MSZP elvárásaival összhangban álló baloldali-zöld programot képvisel – Márki-Zay Péternek van nagyobb esélye arra, hogy 2022-ben megnyerje az országgyűlési választást"

– írja a párt.

Ezért arra kérik a párttagokat, hogy szavazzanak a hódmezővásárhelyi polgármesterre. Az MSZP hozzátette, hogy az elmúlt napokban külön úton, de Márki-Zay, és ellenfele, Dobrev Klára is azzal fordult a szocialisták vezetéséhez, hogy tegyék egyértelművé a párt álláspontját a miniszterelnök-jelöltek támogatásáról, ezért most eleget tettek ennek a kérésnek.

Azt is írták, hogy az első fordulóban azért támogatták Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségét, mert az MSZP benne látta azt a politikust, aki hitelesen képes képviselni a baloldali és zöld értékeket, ugyanakkor alkalmas arra, hogy egy sokszínű, többféle értékrendet képviselő pártokból álló szövetséget összefogjon, és a pártok felé elköteleződéssel nem rendelkező, bizonytalan választókat is megszólítson, és maga mellé állítson. Bár Karácsony visszalépett, az MSZP célja nem változott, és úgy látják, hogy Márki-Zay az, aki képes az új többséget maga mellé állítani és így leváltani az Orbán-rendszert.