Az MSZP javaslatai a jövedelemkiesést akadályoznák meg

HírKlikk 2020. május 4. 12:37 2020. máj. 4. 12:37

Az MSZP javaslatai azt célozzák, hogy a válsághelyzetben is jövedelemhez jussanak az emberek – mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, az ATV Start című műsorában hétfőn.

„Ez a gazdaság szempontjából is nagyon fontos lenne, hiszen amikor újranyitnak az üzletek, ott azért jó lenne, ha vásárolnának” – mondta a pártelnök.

Legalább az átmeneti időben segíteni kell a munkavállalókat, a nyugdíjasokat és a családokat, mert „ha nincs munka, nincs miből vásárolni, akkor ez a gazdaságra nézve is hátrányos” – mondta, kiemelve: kutatások szerint, a magyar embereknek nincsenek tartalékaik.

A Magyar Szocialista Párt komplex csomagja mindenkinek segítene: az embereknek és a gazdaságnak is.

„Nem szabad, hogy kiessenek emberek a társadalom szövetéből, de sajnos, ezt a folyamatot látjuk” – mondta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a pártban „nem látják a folyamatot”, miként teljesülhetne a miniszterelnök ígérete arra, hogy három hónapon belül mindenki munkához fog jutni, hiszen júniusra 54.000 új munkahelyet kellene teremteni, mivel már márciusban 54.000-en veszítették el az állásukat.

Ha viszont közmunkaprogramban gondolkozik a kormányfő, az „megint” a jövedelmi helyzeten ronthat, hiszen a közmunkáért kevesebbet kapnak az emberek.

Arra s felhívta a figyelmet, hogy a munkanélküli ellátás jelenlegi három hónapos időtartama nemcsak Európa legalacsonyabbja, de ráadásul maximum három hónapot jelent: a biztosítási jogviszonytól függően „lehet egy hónap is, lehet mástél hónap is”.

Ezért javasolja az MSZP, hogy kilenc hónapra emeljék az álláskeresési időt, és ez alatt legalább nettó 100.000 forint legyen a juttatás.

Másik javaslatuk, hogy azok a multinacionális vállaltok, amelyek több száz vagy több ezer milliárd forintnyi nyereséget termeltek az elmúlt években és kilenc százalékos adó mellett vitték ki azt az országból, ne bocsáthassanak el embereket.

„A multicég is nyúljon a zsebébe, és ebben az átmeneti időben ne bocsássa el a munkavállalóit. Sajnos azt látjuk, hogy leginkább ott vannak a tömeges elbocsátások” – mondta.

A pártelnök hangsúlyozta: a multicég a saját hasznát nézi, „tehát a tőke eredeti elvei szerint működik, egy kormánynak meg az lenne a feladata, hogy ilyen veszélyhelyzetben kapott felhatalmazással élve, ezt megakadályozza” – és azoknak a kis- és középvállalkozásoknak segítsen, akiknek lenullázódott az árbevételük.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a veszélyhelyzeti rendelkezések még a korábbinál is kiszolgáltatottabbá tették a munkavállalókat, mert a munkaadók előtt, minden korlátot megszüntettek, amik a Munka törvénykönyvében még szerepelnek a munkaidőre, jövedelemre, a pihenőidőre és a mozgás szabadságára vonatkozóan.

A mostani rendelkezések ugyanis csak egyéni megállapodást kívánnak meg a dolgozóval. A szakszervezetek jogait háttérbe szorították, a kollektív jogokat leépítették, és most föloldották a munkavállalót a diszkriminációt tiltó kötelezettégei alól.

Így nem elég, hogy a nők már így is két hónapnyi bérrel kevesebbet kapnak ugyanannyi munkáért, mint a férfiak, az új rendelkezések újabb teret adnak a megkülönböztetésnek. De a munkaadók korlátozhatják a munkavállaló mozgásszabadságát, hogy mikor mehet szabadságra, hogyan töltse ki a munkaidőt, mikor kaphat pihenőidőt.

A munkavállalók pedig várhatóan nem fognak eljárásokat indítani, mert „mindenki olyan mértékben félti a munkáját, hogy tartunk attól, hogy nem él ezzel a lehetőséggel.”

Az MSZP öt pontos védelmi csomagjára, amely magában foglalja a tömeges tesztelést, jelentős béremelést az egészségügyben, a munkanélküli ellátás kilenc hónapra emelését, a családi pótlék, a GYES, a GYED és az anyasági támogatás megduplázását és a bérek és járulékok 80 százalékos kormányzati átvállalását –ezekre a költségvetési átcsoportosítással teremtene forrást a párt – mondta.

„Plakátkampány helyett, erre lehetne fordítani, presztízsberuházások helyett erre lehetne fordítani” – mondta.

Kiemelte: mivel az olaj világpiaci ára mínuszba fordult és így a nemzetközi energiaárak jelentősen estek, azzal is segíthetné kormány a családokat, ha három hónapra, az átlagfogyasztás erejéig nem kéne áram- vagy gázdíjat fizetniük.

A pártelnököt kérdezték a rendszerváltás 30. évfordulóján az Országgyűlés fideszes többsége által elfogadott politikai nyilatkozatról is.

Elmondta: ünnepelt az MSZP is, „a másik rendszerváltó párt a Fideszen kívül”, méghozzá méltóképpen, Göncz Árpád szobránál.

Emlékeztetett: bár megtehette volna, Horn Gyula kormánya idején nem alkotmányozott 2/3-os többséggel az Országgyűlés: ezt akkor 4/5-ös egyetértéshez kötötték. A Fidesz azonban 2/3-dal létrehozott egy olyan, „nagyon sok tekintetben számunkra elfogadhatatlan” alaptörvényt, amelyből például a szociális jogok kikerültek.

Forrás: Hírklikk