Az MSZP szavazóira vadászik Demeter Márta

HírKlikk 2019. május 5. 14:03 2019. máj. 5. 14:03

Farkas Örs politológus szerint Demeter Márta, az LMP társelnöke volt szocialistaként szocialista szavazókra "vadászik" a közösségi médiában.

 A szakértő vasárnap az M1 aktuális csatornán azt mondta, Demeter Márta át akarja csábítani az MSZP iránt érdeklődő szavazópolgárokat az LMP-hez.     

Ez azt mutatja, hogy az ellenzék összefogása mellett az ellenzéki pártok egymástól próbálják meg elvenni a szavazókat, és a háttérben egymás ellen küzdenek - vélekedett.

Kitért arra is, az ellenzéki pártok félnek az európai parlamenti (EP-) választástól, mert az olyan téma - a migráció - köré épül, amelyben az ellenzéki szavazók is inkább a kormánypártokkal értenek egyet. Az ellenzéki pártok emiatt egyre jelentéktelenebbé próbálják tenni az EP-választást, és inkább az őszi önkormányzatira figyelnek, ez azonban téves politikai hozzáállás - közölte.

Szerinte az ellenzéki pártok szavazói vagy el sem mennek szavazni, vagy inkább a kormánypártokat támogatják majd az EP-választáson.

A politológus arról is beszélt, hogy Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt médiaszereplő, ezért nem kockáztat sokat, amikor jelzőkkel illet más politikusokat. Az őt támogató pártokat - a Jobbikot és az LMP-t - viszont hátrány éri e miatt, ami Farkas Örs szerint már az EP-választáson is látszódik majd.

Forrás: MTI