Az MTA átalakítása csak ürügy, valójában a kritikus tudósokat akarják elhallgattatni

HírKlikk 2019. június 13. 12:31 2019. jún. 13. 12:31

„Tudomány párttagkönyvvel?” - ezzel a címmel közölt ismertetést hírműsorában az MDR német közszolgálati műsorszóró a Magyar Tudományos Akadémiáról.

Megállapította, hogy a jobboldali nemzeti magyar kormány már ellenőrzése alá vonta az oktatásügy és a tudomány jelentős részét, a Soros-egyetem nyomás hatására elhagyja az országot, és Orbán Viktor kormánya most a kutatási szabadság utolsó bástyájára, a Magyar Tudományos Akadémiára teszi rá a kezét. Sokan attól tartanak, hogy a jövőben számos témát csakis a nemzeti konzervatív Fidesz-kormány ideológiájának megfelelően lehet majd kutatni.

A cikk ismertette a vonatkozó törvénytervezetet és a kormány érvelését, majd megállapította: sokan attól tartanak, hogy a Palkovics miniszter által felhozottak csupán ürügyek, és hogy valójában a kritikus tudósokat akarják elhallgattatni. Mindeddig gyakoriak voltak a tudósok és a kormány közötti viták, egyebek között a történelem, a gender tanulmányok és a homoszexualitás kérdéseiben. Számos tudós egyenesen szabályos kultúrharcról beszél. Kovács Éva szociológus is így látja, és azt mondja: „Az Orbán-kormány úgy érzi, nincsenek eléggé tekintettel a világnézetére olyan témákban, mint a család, a migráció, vagy a demokrácia”.

Különösen nagy a konfliktusok lehetősége a történelemírás terén. Az Orbán-kormány új történelemképet propagál: ebben jelentéktelen színben tüntetik fel a magyarok részvételét a holokausztban, amint azoknak a „kommunista” politikusoknak és aktivistáknak a szerepét is, akiknek emlékét száműzik s nyilvánosságból. Magyarország első világháború utáni területvesztését, amelyet a trianoni szerződés pecsételt meg, még ma is nemzeti traumává stilizálják. Orbán hívei szerint az MTA nem támogatja eléggé ezeket a törekvéseket.

Forrás: Hírklikk