Az MTA vezetői nem gondolkodnak a lemondáson – egyelőre

N. Vadász Zsuzsa 2019. június 20. 17:13 2019. jún. 20. 17:13

„Nagyon kínos, hogy kikerült a sajtóban az a két hangfelvétel, hiszen mindenki úgy vett részt az MTA és a minisztérium közötti egyeztetésen, hogy egymás között tárgyalunk” – közölte megkeresésünkre Török Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára. A tavalyi egyeztetésen Palkovics László miniszter a többi között azt mondta, hogy a kormány nem akarja leválasztani az MTA-ról a kutatóintézeteket. Török szerint „ez az egész folyamat egy egyoldalú erőpozícióból történő diktátumon alapul”. Sem ő, sem pedig Lovász László akadémiai elnök egyelőre nem gondolkodik a lemondáson.

„Egy már nagyon éles és kellemetlen helyzetben tovább rontja a már eleve igen rossz hangulatot az a rendkívül kínos ügy, hogy kikerült ez a hangfelvétel” – szögezte le a Hírklikknek Török Ádám. A felvétel illegálisan került ki, már vizsgálják, hogy ki lehetett a szivárogtató.

Az Index írta meg, hogy a birtokába jutott két hangfelvétel, amit – mint az abból több mint kétpercnyi részt le is hozó cikk szerint – 2018-ban, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a MTA közti tárgyalássorozat korai szakaszában rögzítettek. A felvételeken Palkovics László miniszter beszél az MTA elnökségéhez, és igyekszik megnyugtatni őket, hogy a kormány egyáltalán nem tervezi a kutatóintézetek elvételét az Akadémiától, és nem akar beleszólni abba, hogy a tudósok milyen területeken kutassanak.

A portál megkeresésére a minisztérium azzal magyarázta a teljes pálfordulást, hogy „a hivatkozott mondatok az egyeztetések elején hangzottak el, azóta a hosszú ideje eredménytelenül zajló folyamatok miatt egyes részleteikben mindkét fél elképzelései módosultak”.

Török Ádám szerint igen kínos a felvétel kikerülése, hiszen – mint leszögezte – a résztvevők annak a tudatában mondták ott el a véleményüket, álláspontjukat, hogy az nem kerül ki a nyilvánosság elé. „Engem nem zavart volna adott esetben ez, de nem biztos, hogy mások is így állnak hozzá” – mondta.

Rákérdeztünk arra, hogyan áll jelen pillanatban az ügy. Hiszen a kormányzati tervek arról szólnak, hogy – a többi között – már az idén augusztustól kikerül az akadémiai kutatóhálózat az MTA irányítása alól, s az akadémia kötelezően ingyen használatba kell adja a tulajdonát.

Török Ádám elmondta, hogy folyik az átállásra való felkészülés, de nagyon sok a megválaszolatlan kérdés, „amikre a minisztérium hol reagál, hol nem, leginkább egymásnak tudjuk azokat feltenni, de mi sem tudjuk rájuk a választ”. 

Tárgyalás nincs, miközben az Akadémia például pénzügyi részleteket is tisztázni szeretne, például azoknak a pénzeknek a sorsát érintően, amelyek a kormányhoz kerültek annak ellenére, hogy nem az intézményhálózathoz voltak rendelve. Folynak „beszélgetések” arról is, hogy milyen jogi lépésekre lenne szükség az átálláshoz. „Ilyen körülmények között nagyon nehéz a maradék MTA-t működtetni” – szögezte le a főtitkár.

Kérdésünkre, hogy mit terveznek, Török Ádám visszakérdezett: „Mit tervezhetnénk?”. Ami viszont biztos, rengeteg a technikai teendő  – meg kell szüntetni a munkaszerződéseket, ki kell fizetni a végkielégítéseket, „s hol kapunk erre keretet, hol nem, sokszor a logikáját sem értjük mikor miért, illetve, hogy mikor miért nem kapunk”.

S hogy hány embert veszítenek el a kutatóhálózat elvételével? Török Ádám pontos számot nem tudott mondani. „Vannak becslések, ebbe nem mennék bele” –  mondta, hozzátéve, hogy elsősorban a társadalomkutatók körében lesznek nagyon komoly vérveszteségek, „azt ugyanis lehet tudni, hogy őket akarják kipucolni”. Sokakról hallani, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak külföldön, s néhány neves kutatóról már most lehet tudni, hogy külföldre mennek, s viszik magukkal a kutatásához elnyert uniós pénzeket ( „több tízmillióról beszélünk”). Ilyen például Takács Károly szociológus, aki Svédországban folytatja itthon megkezdett kutatásait.

„Az egész folyamat egy egyoldalú erőpozícióból való diktátumon alapul, hallottam már olyat is, hogy Trianonhoz hasonlították azt, amit a kormány az MTA-val tesz, elvesznek egy sor dolgot, ami bizonyos logika alapján el lehet venni, de olyat is, amit még ennek a logikának az alapján sem lehetne elvenni” – mondta Török Ádám. Ő maga inkább egy hasonlattal élt: „ez olyan, mint amikor közlik veled, hogy add ide a autódat, mert nálad rossz helyen van, te nem is tudod azt vezetni”.

„Mindezek alapján, nem tervezik-e, hogy lemondanak?” – tettük fel a kérdést. „Sem én, sem pedig Lovász László akadémiai elnök egyelőre nem gondolkodunk a lemondáson” – válaszolta Török Ádám.