Az NVB elkaszálta az MSZP népszavazási kezdeményezéseit – A szocialisták a Kúriához fordulnak jogorvoslatért

HírKlikk 2020. augusztus 24. 16:45 2020. aug. 24. 16:45

Politikai színjátéknak nevezte Molnár Zsolt a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ülésén történteket. Az MSZP budapesti elnöke szerint, azokat az időket idézte az ülés, amikor az ítélet előbb volt meg, mint a vádirat.

A szocialista politikus úgy véli, láthatóan politikai színjáték zajlott az ülésen, amelyen véleménye szerint „szánalmas magyarázkodás zajlott” és „mondvacsinált indokokkal söpörték le” az MSZP által benyújtott népszavazási kezdeményezéseket.

Molnár megjegyezte, hogy ez egy politikai döntés volt, mert „félnek attól, hogy a magyar nép véleményt nyilvánítson”, ugyanakkor kijelentette, hogy amint a vasárnapi boltzárral kapcsolatban, most sem fognak leállni, és mind a nyilvánosság előtt, mind jogorvoslat útján, küzdeni fognak a döntés ellen.

Úgy vélte, ez akár a népszavazáshoz is vezethet, de akár oda is, hogy mint korábban már többször, a kormány – látva a népakaratot – visszakozni fog.

Szégyenkeznivalónk nem nekünk van – mondta a politikus, aki biztosította a szövetséges civileket és pártokat, hogy nem adják fel a küzdelmet.

Mint ismeretes, a szocialisták három kérdésben kezdeményeztek népszavazást:

  • Egyetért-e ön azzal, hogy a természetes tavak melletti, köztulajdonban álló strandokra történő belépésért ne kelljen belépődíjat fizetni?
  • Egyetért-e ön azzal, hogy az Országgyűlés a természetes tavak melletti, köztulajdonban álló strandokra a 2020. augusztus 1-jén fennálló állapothoz képest építési és változtatási tilalmat rendeljen el?
  • Egyetért-e ön azzal, hogy az Országgyűlés a természetes tavak melletti, köztulajdonban álló strandokra elidegenítési és változtatási tilalmat rendeljen el?


Az NVB azonban 6:5 arányú szavazással nem adott utat a kérdéseknek.