Az Olvasó pedig nem hülye – avagy hogyan ne legyünk rémhírterjesztők

A függetlennek, pláne ellenzékinek épp nem nevezhető portál  „Itt egy példa a pánikkeltésre, amiért feljelenthetnek” címmel számolt be (a Vajdasági Szabad Magyar Szó írása alapján) arról: pánikkeltés és álhírek terjesztése miatt tett feljelentést Dragan Vucicevic, az Informer főszerkesztője ellen a szerbiai kulturális és tudományos elit tizenöt ismert szereplője. Eszerint:

„az Informerben megjelent írásokban olyan kifejezéseket használnak, amelyek bőven kimerítik a pánikkeltés és az álhírterjesztés fogalmát. Az olyan kifejezések, mint a „korona úgy öl, mint a pestis”, vagy a „bibliai mértékű katasztrófa” alkalmasak a polgárok megtévesztésére.

Azzal az állítással, hogy a koronavírus olyan hatást fejt ki az emberek szervezetére, mint a pestis, az újságíró megtéveszti az embereket és pánikot kelt. A szerbiai válságstáb hivatalos adatai szerint, április 1-jéig a Covid-19 betegség a fertőzöttek 2-3 százalékánál okozott halálos komplikációkat. Az újságírónak ismernie kellene az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatait, amelyek szerint a pestis, amely bakteriális jellegű fertőzés, fajától függően, a fertőzöttek 30-60 százalékánál végződik halállal”.

Na, akkor tisztázzuk! Aki volt valaha is felelős, komoly sajtótermék, médium munkatársa, annak hajszál pontosan tudnia kell, hogy mit jelent az: „a hír szent, a vélemény szabad”. Meg azt sem árt tudnia ám, hogy az Olvasó nem hülye. Sőt! Kis hazánkban generációk nőttek fel úgy, hogy elért hozzájuk minden lényeges, kódolt tollforgatói üzenet, mert megtanultak dekódolni – azaz a sorok között olvasni.

Tehát a főszabály: ami nem bizonyított (esetünkben nem hivatalosan megerősített, ellenőrzött) tény, azt nem állíthatjuk tényként, mert akkor nem „szent a hír” és megeshet még akár az is, hogy pánikeltéssel vádolnak meg. Az pedig, amit az Informer írt, például, hogy „a korona úgy öl, mint a pestis” vagy hogy „bibliai méretű katasztrófa” nyilvánvalóan nem kapott mondjuk az ottani operatív törzs általi megerősítést, nem általa közzétett hivatalos adat. Vegyük olybá: nem hír. Inkább: a baj jellegét, nagyságát szubjektíven (ám kétségtelenül hatásosan) éreztető hasonlat, másokat (akár a realitás felé terelni akaró) befolyásoló szándékú vélemény.

Ahhoz pedig, hogy az újságíró (média-munkatárs, blogger, bárki, aki valamilyen mondandót nyilvánosan közzétesz) a pánikkeltés, a rémhírterjesztés vádját elkerülhesse, csupán arra kell ügyelnie: világosan, egyértelműen jelezze, hogy véleményt hangoztat és nem tényt állít (még ha azt igaznak és karakteresnek is érzi).

Így azután bátran lehet – sőt, a pereket elkerülendő, melegen ajánlott – a jelenlegi helyzetben alkalmazni az alábbi kifejezéseket:

„Szerintem… úgy vélem… olybá tűnik… az az ember érzése… azt hiszem… arra gondolok… a meggyőződésem az, hogy… bizonyára… talán… aligha lehet másról szó, mint, hogy… valószínűnek látszik… nem bizonyított, ám… stb.”

Azt mondjátok erre: „fuccs a sajtószabadságnak! Hisz’ ez maga az öncenzúra!”? A látszat szerint, bizony így is van, jól meg kell válogatnunk, alaposan meg kell rágnunk a szavainkat. Tekintsük ezt afféle szájmaszknak! De a valóság szerencsére bonyolultabb. Ugyanis a hír tényleg szent, és a vélemény (most még, és ott, ahol nem mondja tollba a hatalom) szabad. Azt leírhatjátok, közzé tehetitek, adásba kerülhet. S hogy a „véleményes” érzéseitek, aggályaitok mennyire helytállók, azt az idő fogja majd igazolni vagy cáfolni. Az igazság, a homályos adatok, a csak sejthető, még leplezett tények, a meg nem válaszolt kérdéseitekre a valóságnak megfelelő, tűpontos válaszok sora aligha marad örökre rejtve, akárhány évre is titkosítják.

Nem is tehettek mást, ti vagytok ennek a kornak a krónikásai. Bízzatok meg az Olvasókban! Meglátjátok: akik még soha nem próbálták, azok is sec-pec megtanulnak a sorok között olvasni…