Az Orbán-kormány és a fogyasztói társadalom

2018. szeptember 9. 08:34

Az érintetteken kívül mindenki értette: nem az a baj, hogy a humánminisztérium vezetői a saját gyerekeiknek egyetlen tanórát sem engedtek állami iskolában tölteni, hanem az, hogy ezenközben halálra dicsérik az állami oktatás minőségét.

Az érintetteken kívül mindenki értette: nem az a baj, hogy a főnökség magánklinikán kezelteti magát, hanem az, hogy közben a szemünkbe hazudják sikerjelentéseiket az állami egészségügyről. 

Valószínűleg azt sem értik: miért baj, hogy éppen ők kritizálják megint nagy morális hevülettel a fogyasztói társadalmat, akiknek a kastélyok, helikopterek, jachtok, luxusvadászatok, milliós zakók, zsíros üzletek megszerzése közben a fogyasztásnál legfeljebb abban kell óvatosnak lenniük, nehogy a torkukon akadjon valami.

A fogyasztói társadalom fenntarthatatlanságán, környezetszennyezésén, értékrendjén van mit bírálni, de nem nekik. Miért nem hallok hasonlóan patétikus tirádákat a fogyasztói társadalom ellen azoktól, akik a pénztárnál aggódva számolják a tenyerükbe a tárcájukból az aprót: elég-e. Vagy akik rémülten hallják a híreket a szociális rendszer újabb nyirbálási terveiről, és próbálják kiszámolni, nem lépik-e túl kétszáz forinttal a rászorultság határát.

Talán azért, mert lehet, hogy a "fogyasztói társadalom" rossz dolog, de a "lefogyasztói" még rosszabb.

Élelmes újságírók számolgatják, mennyibe kerül egy-egy Kötcsére érkező vendég Gucci sportcipője (227 ezer ft) vagy Vuitton-táskája (állítólag egymillió, és kéjes elégtétellel konstatáltam, hogy nem is tetszik annyira). Persze, nem ez a baj. Hanem az, ha két falat közben az ismerős álszent hangsúllyal ostorozzák a züllött fogyasztói társadalmat, ahogy mostanában szokták.

Szerző: Lendvai Ildikó