Az Országgyűlés elé vinnék a „fideszes politikus" kritikáit

HírKlikk 2020. augusztus 5. 13:46 2020. aug. 5. 13:46

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) idei versenyképességi jelentésének parlamenti megvitatását kezdeményezte az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista tagja szerdán.

Mesterházy Attila az MNB budapesti székháza előtt tartott, az MSZP Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón azt mondta, a július végén nyilvánosságra hozott tanulmány az első olyan dokumentum, amelyben „egy fideszes politikus" ír le rendkívül kritikus megállapításokat az oktatásról.

Az ellenzéki politikus a jelentés több megállapítását is idézte, például azt, amely szerint, Magyarországon magas a képzettség nélküli iskolaelhagyás mértéke; a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya az egyik legalacsonyabb az unióban; a PISA-teszteken gyengén teljesítenek a diákok; a kutatás-fejlesztésekben elmarad az ország az uniós és a régiós átlagtól is.

Hozzátette: a dokumentum szerint, a kis- és közepes vállalkozások termelési mutatói az elmúlt időszakban kevésbé javultak, és gond az is, hogy a népesség 6,5 százaléka, azaz 650 ezer ember külföldön dolgozik.

Mesterházy Attila – értékesnek nevezve a jelentést – azt szorgalmazta, hogy ősszel szervezzenek az Országgyűlésben politikai vitanapot róla.

Szakács László, az MSZP elnökhelyettese, a gazdasági bizottság tagja felidézte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerint, a magyar egészségügy Európa egyik legjobban teljesítő egészségügyi rendszere.

Az ellenzéki politikus hozzátette: a jegybank jelentése ezt cáfolja, a nemzeti bank szerint ugyanis a magyar gazdaság teljesítőképességének korlátja az egészségügy és az oktatás helyzete.

Matolcsy György jegybankelnök – aki szerinte fideszes politikus, mert Orbán Viktor minisztere volt – megállapításai szinte teljes egészében megegyeznek az elmúlt évek magyar ellenzéki kritikáival – közölte.

Szakács László a jelentésből idézve, azt mondta, Magyarország keveset, a GDP 6,8 százalékát költi egészségügyre, ráadásul ennek két százalékát az emberek saját zsebből fizetik magánegészségügyi szolgáltatásokra.

A jegybank is szóvá tette, hogy kevés az orvos és az ápoló, valamint 40 ezren vannak azok, akiknek halála megfelelő ellátással elkerülhető lett volna – közölte.

Forrás: MTI