Az Országgyűlés előtt az adómentes minimálbérről szóló javaslat

HírKlikk 2021. április 20. 12:24 2021. ápr. 20. 12:24

Benyújtotta az MSZP az Országgyűlésnek az adómentes minimálbérről és az alacsony fizetések adójának csökkentéséről szóló törvényjavaslatot kedden – közölte az ellenzéki párt elnökhelyettese.

Komjáthi Imre az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón hangsúlyozta, „a minimumból már nem szabad elvenni".

Az MSZP javaslatának megvalósítása nagyon fontos, ugyanis a Fidesz-rezsim 11 éves kormányzásának eredményeként rengeteg dolgozó bére alig fedezi a megélhetési költségeket – érvelt.

Az ellenzéki politikus közölte, a koronavírus-járvány okozta válság idején a Fidesz a munkavállalók helyett csak a saját oligarcháit mentette meg, így mára megélhetési válság is kialakult.

Jelezte, a minimálbér adómentességének biztosítása a szocialisták Kormányváltás! Korszakváltás! című előválasztási programjának egyik legfontosabb eleme.

Komjáthi Imre kitért arra, hogy a magyar minimálbér uniós szinten a sereghajtók közé tartozik, a visegrádi országok között pedig a legalacsonyabb. A magyar minimálbérből több különböző adót is levonnak, több mint 30 százalékos mértékben – tette hozzá.

Ismertette javaslatukat: a minimálbér után a 15 százalékos személyi jövedelemadóval megegyező adójóváírás járna. Az adójóváírás a magasabb jövedelmeknél sávosan csökkenne a mediánbér összegéig, ami most bruttó 321 ezer forint – részletezte.

Az elnökhelyettes szerint 2,3 millió ember, a munkavállalók fele biztosan jobban járna javaslatukkal.

Komjáthi Imre azt mondta, ha a Fidesz most nemet mond a javaslatukra, akkor kormányváltás esetén 2022 után adómentessé teszik a minimálbért.