Az összes bábszínház tiltakozik a Magyar Nemzet cikke ellen

HírKlikk 2020. szeptember 19. 08:08 2020. szept. 19. 08:08

A Vidnyánszky szövetségesének tartott Galántai Csaba a Magyar Nemzetben megjelent cikkében azt írta a magyarországi bábképzésről, hogy a balliberális színházi elit tartja a kezében, és maga a „morális züllés”, ahová nem hívják meg az olyan kiváló szakembereket, mint ő.

Valljuk be, a bábszínház nem éppen az a terület, amely túl sokat szerepelne az országos hírek között, vagy aminek különösebb kultúrpolitikai jelentősége lenne – írja a 444. Ehhez képest, a cikkre meglepően éles válasz érkezett:

valamennyi magyarországi bábszínház és gyermekszínház vezetője közösen utasította vissza a vádakat.

A 13 igazgató és a Magyar Bábművészek Szövetségének elnöksége petíciót indított, amelyben kijelentik: „a hazai bábművészek közösen és folyamatosan azon dolgoznak, hogy a magyar bábművészet sokszínűen és korszerűen fejlődhessen".

„Galántai a magyar bábkatedra lezüllesztéséről ír, holott az elmúlt huszonöt évben a semmiből épült fel az utánpótlás felsőfokú képzése a magyar bábművészetben" – hangsúlyozzák a petícióban.

Forrás: 444.hu