Az ügyészség elrendelte M. Richárd letartóztatását

HírKlikk 2021. január 18. 16:08 2021. jan. 18. 16:08

A férfi ügyvédje megerősítette a hírt, de fellebbeztek a döntés ellen.

Több mint egyórás mérlegelés után a Fővárosi Törvényszék hétfőn elrendelte M. Richárd letartóztatását – tudta meg a Telex. A portál információit a zárt tárgyalás után a férfi védője is megerősítette, de hozzátette, hogy a döntés ellen fellebbeztek.

Az ügyészség azután indítványozta a 43 éves M. Richárd letartóztatását, hogy szilveszterkor kábítószer birtoklásért előállították a férfit és társait az egyik Nyugati téri pizzériából.

M. Richárd fogyasztott is a drogokból, a vizeletéből kokaint és metamfetamint mutattak ki.

M. Richárdot 2017 májusában négy év fogházra ítélték, a Dózsa György úti tragédia miatt, majd 2020 december közepén helyezték ismét bűnügyi felügyeletbe.