Az új fideszes médiacézár sokkoló mondatai

Nagy András 2019. március 25. 17:06 2019. márc. 25. 17:06

Szánthó Miklóst nevezték ki a tavaly összerántott kormányzati giga-médiaholding, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (Kesma) kuratóriumának élére – szúrta ki a sajtóbirodalom honlapján a 24.hu pár napja. De ki is ez az ember, és mit lehet tudni róla azon kívül, hogy papíron közel 500 (!) kormányközeli médiacégért fog felelni a jövőben?

Szánthó Miklós nevét a politikát közelebbről követők eddig egyrészt az úgynevezett Alapjogokért Központ vezetőjeként ismerhették. A Fidesz által létrehozott, hivatalosan civilként tetszelgő AK-t a kormányzati akaratnak abszolút megfelelőn vezető, és a különböző kormánypárti médiafelületeken előszeretettel kommunikáló Szánthó ugyanakkor elsősorban a nyilatkozataival hívta fel magára a figyelmet.

Legutóbb például Orbán Viktor brüsszeli pofonja kapcsán sikerült ez, amikor a Hír TV stúdiójában a Fidesz felfüggesztését, és a miniszterelnök nagyarányú vereségét úgy kommentálnia, hogy „sakkot akartak adni, és mattot adott Orbán Viktor”. Ez olyan fordulat volt, ami még a tapasztalt műsorvezetőnek számító Földi-Kovács Andreát is nehéz helyzetbe hozta. Maradva a sakkos hasonlatnál, ki is javította Szánthót, mondván: Orbán legfeljebb rosálhatott, a játszmának ugyanis még messze nincs vége.

Bár áprilisban hangzott el, nem tréfadolog volt az a Baló György műsorában 2017 áprilisában elhangzott nyilatkozata sem, amelyben arról beszélt, hogy meg kellene fontolni Magyarország kilépését az emberi jogi egyezményből. Ez volt az az adás, amiben az AK vezetője, közvetlenül az után, hogy kikérte magának, hogy fideszes szervezetként tartják számon, kijelentette, hogy személy szerint nagyon büszke rá, hogy akár a Balog Zoltán vezette Polgári Magyarországért Alapítvány, akár Kövér László, akár Matolcsy György vezette jegybanki alapítvány támogatásra érdemesnek tartja a szervezetét.

Tavaly szeptemberben, közvetlenül a magyar jogállamiságról lesújtó képet festő Sargentini-jelentés elfogadása előtt a jogi szervezet vezetőjeként pedig azt találta mondani, hogy éppen a politika „eljogiasítása” zajlik, és hogy a Brüsszelben mindenki ellenünk van tétele nem összeesküvés-elmélet, hanem mindennapi gyakorlat.

Szántó Miklós elődjének, a szintén fideszes Varga Istvánnak csupán egy érdekes nyilatkozata volt, ám ez is bőven elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy távoznia kelljen a Kesma éléről. Varga ebben az elhíresült interjúban azt mondta a kormánypárti médiáról, hogy „igényes, jó tollú újságírókat, és nem kell megsértődni, nyugodtan mondhatom, inkább a másik oldalon látok.”