Az újpesti Fidesz megvédte a rabszolgatörvényt

HírKlikk 2019. január 18. 09:47 2019. jan. 18. 09:47

Csütörtökön tartotta az újpesti képviselő-testület az Újpesti Jobbik által kezdeményezett, az ellenzéki képviselők által támogatott rendkívüli testületi ülését. A téma a rabszolgatörvény újpesti alkalmazása volt.

Az ellenzéki képviselők azt szerették volna elérni, hogy az Újpesti Önkormányzatnál, az önkormányzat cégeiben, valamint az Újpesten bejegyzett gazdasági társaságoknál ne alkalmazzák a Parlamentben botrányosan megszavazott rabszolgatörvény újonnan bekerült passzusait.

A beadványt az LMP-s önkormányzati képviselő, Perneczky László vette a nevére. Először az előterjesztő mondta el, miért kérte a rendkívüli testületi ülés összehívását, vázolta és érvelt a határozati javaslatok elfogadása mellett.

Az ügyben körülbelül 40 percet Nagy István fideszes alpolgármester is beszélt, aki nagyrészt a Munka törvénykönyvének idevágó passzusait olvasta fel, és kijelentette, hogy a módosítással valójában a munkavállalókat védik.

A témával kapcsolatban felszólalt még dr. Trippon Norbert, Belán Beatrix és dr. Barrel Zoltán MSZP-s képviselők, Pajor Tibor, a DK-s Berényi Erzsébet valamint Újpest országgyűlési képviselője, Varju László is. A parázs vitában a Fidesz képviselője, alpolgármestere a fekete-fehér törvényszövegre utalt, míg mások annak gyakorlati alkalmazásával próbáltak nyomást gyakorolni.

Ezt követően úgynevezett „berepülő anyagként” terjesztette elő Nagy István fideszes alpolgármester a kormánypárt módosító határozatait, mely pontosan 5 pontot tartalmazott. Ezeket a módosító javaslatokat a fideszes többség természetesen elfogadta, így az eredetileg beadott határozati javaslatokat ledarálták, és a saját fideszes javaslataikról szavazott a képviselő testület.

Többen szóvá tették, hogy a Nagy István alpolgármester által körbeadott módosító javaslat sem tartalmi sem formai követelményeknek nem felel meg, mivel nem volt sem előterjesztő, sem az, hogy melyik határozati pontot módosítják, és aláírva nem volt.

A módosító határozatokkal valójában a helyi Fidesz kiállt a rabszolgatörvény alkalmazása mellett, hiszen megszavazta, hogy: „Újpest Önkormányzatának intézményei és cégei továbbra sem terveznek a Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. Törvényben meghatározott 250 elrendelhető túlóra mértékénél többet elrendelni, kivéve, ha ahhoz a munkavállaló önkéntesen, írásban is hozzájárul.” Ezzel kimondták, hogy ők a munkáltatók pártján állnak, nem foglalkoznak azzal, hogy a magyar munkavállalók 84 százaléka, a fideszes szavazók több mint 60 százaléka elutasítja a rabszolgatörvényt.

Az Újpesti Hírmondó beszámolója szerint az ügy pikantériája még az is, hogy a helyi Fidesz, kihasználva a rendkívüli ülést, 5. határozati javaslatként a képviselő-testület elé vitt egy nyilatkozatot, melyet ugyancsak elfogadott, miszerint Újpest Önkormányzata elhatárolódik Varju László Facebook oldalán meghirdetett „ÁLLJON LE AZ ORSZÁG!” címet viselő hétvégi megmozdulásától. 

Valamint kiemelik nyilatkozatukban, melyet csak és kizárólag a fideszes képviselők szavaztak meg, hogy a közélet nem játszótér, és az országgyűlési képviselő hagyjon fel az elmúlt napokban mutatott magatartásával. Ezzel kapcsolatban dr. Trippon Norbert MSZP-s képviselő szólalt fel, aki tiltakozott az ellen, hogy Újpest megválasztott országgyűlési képviselőjét a képviselő-testület fideszes többsége lejárassa.

Később a Momentum közleményben határolódott el:

A Momentum Mozgalom újpesti szervezete elhatárolódik az Újpesti Önkormányzat fideszes többsége által a rendkívüli testületi ülésen elfogadott, a rabszolgatörvény Újpest Önkormányzatánál, az önkormányzat cégeinél, azok leányvállalatainál történő alkalmazása ellen - írta a testületi ülést követően a párt, majd hozzátették:

"A Momentum Mozgalom kiáll a munkavállalók, az újpestiek érdekében, továbbra sem támogatja a “rabszolgatörvény” alkalmazását! Továbbá elhatárolódunk a fideszes többség által elfogadott nyilatkozattól, melyben elítélik a Varju László DK-s országgyűlési képviselő által szervezett “Álljon le az ország!” címet viselő hétvégi demonstrációt. Ezzel kapcsolatban pedig jelezzük, hogy a Momentum Mozgalom újpesti szervezete is részt vesz ezen a megmozduláson, kiállva a jogállamiság, a munkavállalók érdeke és a családok védelmében."

Forrás: Hírklikk