Bajban van több ezer magyar idegenvezető

HírKlikk 2020. augusztus 8. 19:30 2020. aug. 8. 19:30

Törés következett be az idegenvezetői szakmában, miután a járvány miatt, szinte teljesen leálltak a csoportos utazások – mondta az InfoRádiónak a Magyarországi Idegenvezetők Szövetségének elnöke.

Caesar Éva szerint – mint fogalmazott – a mostani helyzet a külföldi utazásokkal kapcsolatban egy állandó változásban lévő folyamat, hiszen elsősorban a hazai turizmus indult be, és ugyan külföldre is utaznak az emberek, azonban csak módjával és nagyon óvatosan. Arra is felhívta a figyelmet, hogy nincs tudomása arról, hogy idegenvezetői minőségében bárki is külföldre utazna, miután szervezett csoportok nem indulnak, legfeljebb elvétve.

Tehát elmondható, hogy március közepe óta, a külföldön dolgozó idegenvezetőknek nincs munkája, idehaza pedig ritkán veszik csak igénybe a szolgáltatásaikat a magyar turisták – emelte ki a szövetség elnöke.

A szakember az InfoRádió kérdésére arra is kitért, a szakma ez idáig nem számíthatott komolyabb segítségre, kizárólag egy olyan lehetőség volt napirenden, amely keretében a vidéki lakcímkártyával rendelkező kollégák négy különféle kategóriában pályázhattak eltérő összegekre. Ceasar Éva megjegyezte, a pályázaton azok vehettek részt, akiknek a vállalkozása üzemel, azonban az idegenvezetők túlnyomó többsége, miután nincs bevétele, így adót sem tud fizetni, szüneteltetni kényszerült ezeket.

Vidéki idegenvezető, működő vállalkozással, jelentős költségszámlákkal, ilyen szinte nincs is – fogalmazott.

A szövetség számításai szerint, a Magyarországon vagy külföldön magyar turistákkal foglalkozó, „többé–kevésbé” aktív idegenvezetők száma nagyságrendileg ötezer.