Balatonakarattyán privát kikötőt építenek, pedig ott szabadstrand is lehetett volna

HírKlikk 2020. október 1. 11:13 2020. okt. 1. 11:13

Az egykori MÁV-gyermeküdülő helyén már jó ideje, rohamos léptékben építkeznek. Egy oktatóközpont és szálloda készül.

Ahogy az mostanában szokás a Balaton környékén, Balatonakarattyán is felvonultak a munkagépek egy fás, nagyon zöld területen, és elkezdték előkészíteni a terepet a betonnak és a térkőnek – írja a 444.hu.

Az önkormányzat megváltoztatta a helyi építési szabályzatot úgy, hogy a területen 7,5 méter helyett 8 méter magas épületeket lehessen felhúzni, a telken belüli kötelező zöldfelület arányát pedig 60-ról 40 százalékra csökkentette. Amint arra egy, az üggyel foglalkozó Facebook-csoportban felhívták a figyelmet, a környéken a partközeli ingatlanok maximum 4,5 méter magasak lehetnek, és a telken legalább 65 százalék kell, hogy legyen a zöldfelület.

Arról viszont nem volt szó, hogy a volt üdülő előtti partszakaszon, ami közterület, kikötő épül.

Szeptember elején röppent fel a hír, hogy bár a település vezetése már 2016-ban jóváhagyta a kikötő építését, erről a lakosságot elfelejtették értesíteni. Sőt, most sem azért derült fény a tervekre, mert rászánták magukat a tájékoztatásra, hanem mert egy helyi blog megírta. Miután kiderült a dolog, végül – lakossági nyomásra – felkerült az önkormányzat oldalára egy tájékoztató.

A tervek szerint, a két nagy strand közötti partszakaszon 40 hajós kikötő épül, ami valószínűleg nagyobb lesz, mint a környék legnagyobb kikötője, és 150 méter hosszan nyúlik majd be a tóba. Hogy milyen alapon kapta meg az MNB tulajdonában lévő Optimum-Gamma Kft a strandolásra alkalmas, közterületnek számító partszakaszt, egyelőre nem világos, ahogy az sem, el lesz-e zárva, vagy bárki bemehet. Ami biztos, hogy magát a kikötőt csak az oktatóközpont látogatói használhatják.

A víz itt elég sekély, így lesz mederkotrás, nem is kicsi, és a tervek szerint 210 köbméter vasbetonból épül partvédmű és hullámtörő gerenda.

Az építkezés ráadásul el sem kezdődhetett volna, míg el nem készül a partszakaszra érvényes partvonal-szabályozási terv – márpedig ez még egyáltalán nem készült el.

Forrás: 444.hu