Balog Zoltán felháborodott azon, amit Borkai művelt

HírKlikk 2019. október 19. 15:03 2019. okt. 19. 15:03

Nem nézte meg a Borkai-videót, de olvasott róla, és „mint minden normális ember”, felháborodott. Erről Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt vezetője beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában péntek este.

"Mivel se kampányszakember nem vagyok, se ott nem vagyok a politika első vonalában, nem kellett döntéseket hoznom" - mondta a Borkai-ügy kezelésére vonatkozó kérdésre a volt miniszter, hozzátéve:

egy közösség nem fogadhat el egy ilyen magatartást.

A volt miniszter szerint a döntő dolog, hogy közpénzből történt-e, ami történt. Ez dönti el Balog Zoltán szerint azt, hogy erkölcsi vagy büntetőjogi kategória-e, ami történt. Az ügyben ugyanakkor Balog Zoltán szerint szükséges erkölcsi ítéletet mondani, egyben szomorúnak nevezte, hogy mindenki, akiről botrányos felvételek kerültek ki ebben a kampányban, megnyerte a saját körzetét.

Hozzátette: van bűn, van vezeklés, van bűnbocsánat. Ugyanakkor:

EUFÉMIZMUSNAK NEVEZTE A „BOTLÁS” KIFEJEZÉST A TÖRTÉNTEKRE, AMIT ELFOGADHATATLANNAK, ERKÖLCSTELENNEK, ÉS BŰNNEK NEVEZETT, AMIT CSAK ELÍTÉLNI TUD.