Baloldali és jobboldali tüntetések nálunk és más nemzeteknél
Tegnap az ATV Egyenes beszéd című műsorában egy bukott sportriporter handabandázott, elképesztő agresszivitással, „baloldali erőszakról". Ma reggel szokásos igehirdetésében a Legfőbb Vallási Vezető, maga a megszentelt Keresztapa tette hozzá a magáét.
A miniszterelnök mondandójáról – kellene beszélni a többi hazugságáról is, de meghagyom másnak – a hirado.hu így számol be:
A baloldal Magyarországon is próbálkozott erőszakkal. A magyar Parlament épületét is meg kellett védeni. Most is bíróság előtt áll olyan pártvezető, aki füstbombát dobott. Ezt a magyarok a saját bőrükön tapasztalták meg – tette hozzá.
Hát akkor szóljunk néhány szót arról, hogy „a magyaroknak" mi mindent kellett még saját bőrükön tapasztalni.
A rendszerváltás után gyakoriak, mondhatni, megszokottá lettek a tüntetések – mint mondjuk Franciaországban. Csak éppen szemben a francia vagy az amerikai eseményekkel, ahol baloldali tüntetések is viszonylag gyakran fajulnak rendzavarássá, torkollnak fosztogatásba, összecsapásokba, nálunk az a sajátos helyzet, hogy az (életveszélyes) erőszak az esetek túlnyomó többségében a (szélső)jobboldali hőbörgések velejárója.
Így volt ez a rendszerváltás utáni első években, még a taxisblokád néven emlegetett tiltakozás esetében is: életellenes erőszakkal fenyegető jelenetek leginkább kormánypárti-szélsőjobboldali „riporterek" agresszív magatartásából alakultak ki. Jól emlékszem aztán a Kéri Edit és hasonlók vezényelte menetekre: az utca bűzlött az antiszemita indulatoktól, s olykor éjszakai kergetőzéssel, könnygáz használatával fejeződtek be a szélsőjobboldali randalírozások.
Baloldali-liberális megmozdulás akkor is jóval kevesebb volt, mint (szélső)jobboldali: legemlékezetesebb a Demokratikus Charta hatalmas és lélekemelő tüntetése, amelyhez hasonlítható a tavaly októberi, létszámában ugyan jóval kisebb, de ugyanolyan nagyszerű SZFE-es demonstráció.
2002-ben, úgy emlékszem, nem „balliberális" banda foglalta el az Erzsébet hidat, és nem az SZDSZ Új Generációjának, hanem a Fidesz ifjúsági szervezetének tagjai üvöltöttek az elzárt hídról. Nem láttam ott szocialistáknak látszó embereket sem…
Este sem baloldaliak gyűltek a Kossuth térre, nem szocialisták, nem is SZDSZ-esek nevezték ordítva gyilkosoknak, ávósoknak a rendőröket: szélsőjobboldaliak lelkesítették bizony egymást a kötelező zsidózással, komcsizással, hazaárulózással. Az a tömeg Fidesz-párti volt, őket kellett a harmincadik felszólítás után feloszlatni, őket kellett a Belvárosban éjfélig kísérni, kergetni, s végül könnygázzal szétszórni.
A 2006-os puccskísérletet sem baloldaliak csinálták.
Nem az MSZP, nem is az SZDSZ rejtegette őszig a valamikor nyár elején megszerzett őszödi beszédet; szeptemberben nem az akkori kormánypártok juttatták el a részben Fidesz birtokolta közrádióhoz azt a nyolc mondatot, amely durván meghamisította Gyurcsány szövegének szándékát, mondanivalóját, jelt adva ezzel a Kossuth téri „választási gyűlés", és aztán az elhúzódó puccskísérlet megkezdésére…
(A bejelentés nélküli tüntetés „választási gyűléssé" nyilvánítása olyan durva hiba volt, amely joggal vethető össze a Capitoliumot védők szervezetlenségével, fölkészületlenségével.) Természetesen nem fideszes, hanem szocialista és SZDSZ-es képviselőket inzultáltak a meglehetősen passzív rendőrök szeme láttára.
Nem balliberálisok támadták meg a televíziót, dobálták a rendőröket, verekedtek velük. Nem a balliberális média munkatársa üdvözölte lelkesen a forradalmat, hanem fideszes. A Kossuth teret nem Soros György vagy Gyurcsány bérencei szarták-hugyozták össze; nem ők tűztek ki zsidózó tacepaókat, kordont sem kormánypárti képviselők bontottak – utólagos bírósági jóváhagyással –, mondván: nem volt bűncselekmény, mert bár rossz példát mutattak, de nem volt társadalmi veszélyessége...
És nem balliberális hordák tartották uralmuk alatt Budapestet, hanem például napjaink világjáró „csodálatos szurkolói" vagy azok elődei: ők gyújtogattak, ők építettek barikádokat, ők támadták meg újra és újra a rendőröket. Nem a Marseillaise-t, nem az Internacionálét énekelték a „tüntetők"...
Október 23‐án nem Gyurcsány vagy Kuncze csődítette össze híveit az Astoriánál: Orbán mondott ott a minapi Trump beszédnél kevésbé őrült, de hasonlóan uszító szándékú beszédet. Ezért aztán nem is Gyurcsány vagy Kuncze takarodott el nagyon gyorsan a helyszínről, hanem Orbán…
Voltak rendőri bűncselekmények, tudom; magam is megjegyeztem őket, s egyetértettem például a szabad demokrata tiltakozókkal. De ezek nem változtattak az események alapvető jellemzőjén: puccskísérlet volt, amelynek felszámolása Európában bárhol hasonló vagy súlyosabb atrocitásokkal járt volna.
Igazán elképesztő, amit 2006-ra hivatkozva a Fidesz és a szélsőjobb közösen összehazudozott – de nem kevésbé elképesztő az a gyámoltalanság, az a meghunyászkodás, ahogy a balliberális politika, a többé-kevésbé (még) független média mindezt szinte szó nélkül elviseli, eltűri.
Mindannak, ami a napokban Washingtonban történt, van üzenete számunkra is. A Fidesz uszító, kirekesztő-gyűlölködő propagandájának már most súlyos következményei vannak, és még inkább lehetnek. Az állami szinten űzött hecckampányoknak – e tekintetben Trump gyenge, bár eszelős epigon – meglehet, már meg is van a társadalmat szétziláló eredménye. Ám a múlt példái és a mai helyzet alapján 2022-ben, ha lesznek „választások", s a Fidesz vereséget szenvedne, nem balliberális, hanem fideszes-szélsőjobbos erőszaktól tarthatunk. Ők fognak „tiltakozni" az általuk lebonyolított „választás" elcsalása ellen...
Hiszen készülnek is rá: ezért mentik az elbitorolt vagyont, ezért hazudozik ordítva Menczer, ezért gyalázkodik, uszít Kövér, és ezért „emlékeztet" hazugul Orbán is. Ezért üzemeltetik naponként újnyilas-neonáci írásokkal is egész médiabirodalmukat.
