Bayer: menekülteket befogadni rosszabb, mint a holokauszt

HírKlikk 2018. június 13. 15:50 2018. jún. 13. 15:50

Nyílt levelet írt Bayer Zsolt a budapesti német nagykövetségnek. Az írás a Magyar Időkben jelent meg, ebben kritizálja Németország politikáját a 2016-ban lovagkereszttel kitüntetett publicista, többek között azzal, hogy a németek szerinte elvesztették lelküket, hitüket, tartásukat, múltjukat és hagyományaikat, ezért bármit meg lehet tenni a német néppel.

Állításait azzal indokolja, hogy szerinte a holokauszt miatt érzett bűntudat következtében a németek frusztráltak és betegek lettek, ezért tűrik el a "félelmetes és nem ide való tömeg", vagyis a menekültek befogadását az országukban.

De nem csak a német népet kritizálja, beleszáll a bürokráciába is, mely szerinte "önmaga paródiájává vált, hozzárohadt a körülményeihez".

Viszont még így is az írás zárása a legerősebb, melyben Bayer egy, A klinika és a Derrick című, a 80-as években hatalmas sikert arató sorozatok alapján idealizált Németországhoz hasonlítja a jelenlegit és hozzáteszi, a ma élő németek nagyobb bűnt követnek el, mint a holokauszt idején élő dédszüleik:

"Ezt csinálták maguk a saját hazájukból. A fekete-erdei klinika és a Derrick irigyelt, csodálatos és csodált, tiszta, rendes és gazdag világából. Maguk nagyobb bűnt követnek el most, mint dédszüleik akkor elkövettek, és akikre hivatkozva most megteszik azt, amit megtesznek.

Maguknak sem lesz bocsánat. Vagy azért, mert nem is marad német, aki majd megbocsásson, vagy azért, mert egyszer végre fellázadnak a maradék németek, és pontosan oda fogják magukat sorolni, ahová a dédszüleiket: a nemzet gyilkosai közé."

Via: Magyar Idők