Bayer Zsolt szerint egy pedofil volt fideszes politikus Thaiföldön vadászott kisfiúkra

HírKlikk 2020. december 4. 09:25 2020. dec. 4. 09:25

A Hír TV eheti Háttérkép című műsorában Bayer Zsolt sem kerülhette meg a Szájer-ügyet Boros Imrével és Bogár Lászlóval – az amerikai elnökválasztás témája mellett.

Az adást szemléző 444.hu szerint Bayer azzal kezdte, hogy ezt a „nagy, szőrös varangyot nyeljük le”, és mint hamar kiderült, a szőrös varangyon a Fidesz-alapító Szájer József  brüsszeli szexpartis lebukását értette. 

Bayer bevezetőjéből az is kiderült, hogy nem azzal volt problémája, hogy Szájer titkolózott vagy megsértette a járványügyi előírásokat, hanem azzal, hogy mikor tett ilyet. Arról beszélt ugyanis, hogy „megbocsáthatatlan”, hogy a Fidesz-alapítók, sőt az egész párt „legmagasabb intellektusú, legokosabb” embere „ennyire hülye” legyen. Mármint annyira hülye, hogy pont most tegyen ilyet, amikor a kormány vétózik és „élet-halálharcot vív az egész Soros-hálózattal”, vagyis Lengyelországot kivéve, az összes EU-tagállammal.

„Ilyenkor ezt megcsinálni, olyan fokú felelőtlenség és ostobaság, amit nem bírok elhelyezni a fejemben” – vallotta be Bayer.

Bayer a műsorban elmondta, tudomása van arról, hogy egy egykori fideszes politikus gyakorló pedofil, aki ezt állítólag maga vallotta be neki, de a sztorizásból nem derült ki, hogy miért titkolta ezt el húsz éven keresztül, eddig a tévéadásig. Bayer a Thaiföldön kisfiúkra vadászó „barátunk, harcostársunk” sztoriját annak a tézisének az illusztrálására hozta fel, miszerint „az elfajzás bármely formája az biztos, hogy egy lefelé tartó spirál.” A történet felidézése után Bayer leszögezte: „de Szájer József nem ilyen.(...) Szájer József egy morális lény.”

Forrás: 444.hu