Be akarták szervezni Kikit, de ő ellenállt a kommunistáknak

HírKlikk 2019. június 19. 05:00 2019. jún. 19. 05:00

Egy, a rendszerváltás előtti kellemetlen élményéről mesélt a Ripostnak Patkó Béla, azaz Kiki: az Első Emelet frontembere az öltözéke miatt majdnem hatalmas bajba került 1986-os koncertjük után, majd pedig be akarták szervezni besúgónak.

– Akkoriban csak kevés rendezvényt engedélyeztek, de mi úgymond átmentünk a rostán, így Debrecenben álltunk a deszkákra október 23-án. Nem sokkal előtte kaptam Indiából egy pólót, amin pirossal virított egy ötvenhatos szám, és én aznap azt vettem fel. Nem akartam én üzenni senkinek semmit, egyszerűen csak tetszett, de hamar kiderült, hogy rossz döntés volt. A második számot játszottuk, amikor megkocogtatták a vállamat, hogy le kéne mennem a színpadról, mert két rendőr akar velem beszélni. Mivel közölték velem, hogy vagy azonnal leveszem a pólómat, vagy vége a bulinak, átöltöztem. Eközben megkérdezték, miért gondoltam, hogy ez lesz az illő viselet a koncerten, mire én csak ennyit mondtam: mert az ötvenhetes épp mosásban van… – idézte fel a történteket a Ripostnak Kiki, aki két héttel később idézést kapott.

– Szépen becsattogtam a belvárosi címre, ahol két nyomozó fogadott. Bevallom, ott már nem voltam olyan bátor. Az egyikük leült velem szemben, míg a másik folyamatosan járkált körülöttem, miközben keresztkérdésekkel bombáztak. Arról faggattak, tudom-e, mit jelent a szám a pólómon, és arra voltak kíváncsiak, hogy üzentem-e ezzel valakinek – mesélte a lapnak a zenész, akinek végül sikerült megértetnie a két kihallgatótiszttel, hogy nem a szándékosság vezette, csupán rossz döntést hozott. Ezután megpróbálták őt beszervezni.

– A végére barátságosabb hangnemre váltottak, aztán egyikük átadta nekem a névjegykártyáját, majd bizalmasan odasúgta: Patkó elvtárs, nekünk néha beszélgetnünk kéne… Elsőre nem értettem, mire gondolt, ezért rá is kérdeztem: miért és miről kéne beszélgetnünk? Ekkor közölte, hogy csak arra lennének kíváncsiak, hogy élnek a zenészbarátaim, miről társalgunk egymás között. Ekkor döbbentem rá, hogy tulajdonképpen spiclit akartak csinálni belőlem. Nagyon feszült lettem, majd miután elengedtek, még a lépcsőházban miszlikbe téptem a névjegykártyát – emlékezett vissza az énekes.

Forrás: ripost.hu