Beidézték Bencsik Andrást, felkészül Bayer Zsolt

Nagy András 2019. március 27. 11:43 2019. márc. 27. 11:43

A Demokrata főszerkesztőjének egy hónapon belül kell az általa nem épp finom, polgári stílusban szapult Nagy Blanka szemébe néznie.

Várhatóan egy-két hónapon belül Bencsik Andrásnak személyes meghallgatáson kell találkozni Nagy Blankával, mégpedig annak a magánvádas büntetőeljárásnak a keretében, amit a kiskunfélegyházi diáklány és ügyvédje becsületsértés miatt indítottak ellene – írta meg februárban Hírklikk.

A diáklány ügyvédjétől szerdán úgy értesültünk, a Budaörsi Járásbíróság be is idézte Bencsiket április 23-ára. Az idézés előzménye: a NER-rel szembeni kiállása miatt kormánypárti össztűz alá került diáklányt a Demokrata főszerkesztője a Facebook-oldalán lényegében egy útszéli ribanchoz hasonlította.

Bencsiket az eset után Nagy Blanka feljelentette, ügyvédje, Litresits András pedig közölte, hogy a kiskunfélegyházi gimnázium diákja szeretne szemtől szemben találkozni azokkal a fideszes megmondó emberekkel, akik a jobboldali vagy a közösségi médiában az év elején hetekig gyalázták a kiállása miatt.

A Demokrata főszerkesztője a februári feljelentést kommentálva a Hírklikknek úgy nyilatkozott, ha a bíróság valóban beidézi személyes meghallgatásra, ami tulajdonképpen egy békéltető tárgyalásnak felel meg, el fog menni rá. Igaz, a bocsánatkérésről azt mondta, ezt akkor fogja megtenni, ha Nagy Blanka is megteszi azokért a szavakért, amiket a decemberi tüntetés szónokaként Áder Jánosra használt.

További hír Nagy Blankával kapcsolatban, hogy a diáklányt képviselő ügyvéd szerint Bencsikéhez hasonló idézésre számíthat Bayer Zsolt is, aki az elhíresült felszólalása után NER-lovagias egyszerűséggel kreténnek nevezte, de az érettségire készülő gimnazista lányról nettó hazugságokat terjesztő kormánypárti médiumok, így az Origo, a Lokál és a Ripost is számíthat még Litresitséktől egy-két visszaszúrásra.