Belefáradt a harcba, lemondott a PDSZ elnöke

HírKlikk 2020. július 14. 06:17 2020. júl. 14. 06:17

Lemond július 15-i hatállyal az ismert pedagógus érdekképviselet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi elnöki tisztségéről Szűcs Tamás. Az erről szóló tájékoztatás a PDSZ honlapján jelent meg hétfőn este – írja a Magyar Hang.

– Számomra továbbra is csalódás, hogy az oktatási dolgozók közössége, ugyan talán már érti, hogy nincs keresnivalónk a nap alatt, ha nem fogunk össze, de még mindig nem teszi meg saját magáért a legalapvetőbb lépést, a csatlakozást. Árulkodó adat, hogy az elmúlt fél évben legalább háromszor annyi emberen segített jogi szolgálatunk, mint amennyien beléptek a szervezetünkbe. Márpedig ingyen ebéd nincs: a rengeteg munka felőröli azokat, akik tenni akarnak, akik munkájukat, energiájukat ölik abba az ügybe, amiben hisznek – írta a lemondása indoklásaként.

Mint írta, az a tény, hogy egyre több szorult helyzetben lévő oktatási dolgozó ügyében igyekeztek eljárni, de az eszközeik, lehetőségeik nem növekednek az igényeknek megfelelően, mivel a közös felelősségvállalásban van még hova fejlődniük, őt és kollégáit is rettenetesen leterhelte. – Márpedig egy olyan helyzetben, ahol az egyébként is munkavállaló- és szakszervezet-ellenes hatalom szakmai vitákban is a félretájékoztatás, a porhintés eszközeihez nyúl, ahol a hatalom közpénzből épített mozgástere összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint az érdekképviseleteké, ahol a hatalom nem habozik a legdurvább és legetikátlanabb eszközökhöz nyúlni az egyes intézkedéseivel kritikus szakértői közösség ellen, ott a közös felelősségvállalás alapvető érdek – közölte. Ez az, amit szerinte máig nem sikerült tudatosítaniuk.

Szűcs Tamás azt is hozzátette, hogy a rengeteg harc és összetett feladat kimerítette, felőrölte, ezért érezte úgy, hogy a legjobb megoldás, ha most hátralép. Ezzel együtt, továbbra is az országos választmány tagja marad, és ősztől egyes témákat maga is vinni szándékozik.

A távozó vezető azért pozitívumokat is említ, így azt, hogy a PDSZ tagsága megerősödött, markánsabban és határozottabban vannak jelen a közéletben, mint eddig. – Hangunk egyre több helyre elhallatszik, rengeteg ügyben sikerült sikeresen, eredményesen eljárnunk. A legegyértelműbb siker pedig nyilván az a tény, hogy az utóbbi időben örvendetesen megnövekedett a PDSZ-be belépők száma – közölte.

Forrás: Magyar Hang