Bennfentes kereskedelmet gyanítanak Rogán környezetében

HírKlikk 2020. január 2. 08:02 2020. jan. 2. 08:02

Bennfentes kereskedelmet orront, s emiatt hatósági bejelentést készül tenni a Magyar Nemzeti Banknál a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szervezete a 4iG részvényeinek kereskedelme miatt.

A hvg.hu cikke szerint, november 28-án a cég papírjai még 922 forintos árfolyamon zártak, ám másnap már csak 860-on. A jegyzés ezután is alapvetően lefelé csordogált, majd december 10-én féktelen zuhanásba fogott, pedig a cég csak zárás után közölte: mégsem veszi meg a Magyar Telekomtól a T-Systems-t. Erre másnap újra beszakadt az árfolyam, majdnem 550 forintig.

„Érthetetlen, miért esett már tíz napja az ár, amikor milliárdos állami megrendelések soráról érkezett hír a társaságtól. Kikértük a 4iG részvénykönyvét, és kiderült, hogy a bejelentést megelőző napokban egyetlen viszonylag nagyobb, de öt százalékosnál kisebb tulajdonos kezdett pánikszerűen eladni, a Monavis Holding” – mondja a HVG-nek Dióslaki Gábor, a TEBÉSZ vezetője.

Még nem tudni, hogy a holding hozzájuthatott-e a bennfentes információkhoz, és visszaélt-e velük.

Ahogy korábban szintén a hvg.hu írta meg, a vagyonkezelési tevékenységgel foglalkozó céget Kertész Balázs ügyvéd, Budapest V. kerületének korábbi fideszes önkormányzati képviselője alapította.

Forrás: hvg.hu