Bértámogatás magyar módra
Nagypénteken megjelent a kormány 105/2020. (IV. 10.) számú rendelete, amely a veszélyhelyzet idején történő csökkentett munkaidős foglalkoztatásnak a gazdaságvédelmi akcióterv keretében történő támogatásáról szól. Ez az a jogszabály, amely lehetővé teszi, hogy bajba került munkáltatók és munkavállalók – részmunkaidős foglalkoztatás esetén – állami közreműködéssel (segítséggel) továbbra is fenntarthassák a foglalkoztatást, a munkaviszonyt. A jogszabály ismertetésére nem vállalkozom, de ismertetem egy – támogatási feltételként állított – bekezdését, amellyel értelmezési nehézségeim vannak.
„A támogatás akkor nyújtható, ha a munkaadó bemutatja, hogy a csökkentett munkaidőben történő foglalkoztatás gazdasági indoka a veszélyhelyzettel közvetlen és szoros összefüggésben áll, és hitelt érdemlő módon alátámasztja, hogy a munkavállalók megtartása a folyamatos gazdasági tevékenységével összefüggő nemzetgazdasági érdek.”
1. Felvillan előttem annak a – nyolc-tíz embert foglalkoztató – vállalkozónak a dermedt arca, akinek most pillanatok alatt írásban igazolnia kell cége megroggyanásának okait, és azt, hogy nem passzióból áll át részmunkaidőre, hanem azért, mert árbevétele 30-50 százalékkal visszaesett. Ez teljesíthető, de fölöslegesnek érzem. Abszolút nyilvánvaló, hogy ilyen mértékű hirtelen zuhanásra csak az lehet a magyarázat, hogy a megrendelői kör visszalépett, a kereslet jelentősen mérséklődött. Az biztosan nem fog pénzt kunyerálni a költségvetéstől (például: városi kiskereskedelmi bolt tulajdonosa), akinek 120 százalékon pörög az üzlete, hiszen a megismert bértámogatási szisztéma rendkívül szűkmarkú. Az állam csak akkor ad támogatást, ha fennáll legalább a négy órás foglalkoztatás, és a csak a kieső munkaidőre jutó bérköltség 70 százalékát téríti. Ez jó esetben, az összes élőmunka-költség harmadát jelentheti, a „maradék” kétharmad fedezetét viszont a vállalkozónak kell előteremtenie. Aki nincs bajban, az nem fog pályázni.
2. Ha mégis túlkerülünk az indoklási kötelezettségen, akkor jön a következő akadály. Melyek azok a gazdasági tevékenységek, amelyek esetében a dolgozó megtartása nemzetgazdasági szintű érdekként értékelhető? Szívem szerint, minden egyes legális munkahely megtartása/megvédése nemzetgazdasági érdek. Ha viszont ezt a vállalkozónak külön bizonyítania kell, akkor nyilvánvaló, hogy az elbírálás során, a zsűri fogja eldönteni, hogy melyik beosztás és melyik munkahely/munkavállaló érdemes a támogatásra, és melyik nem. Tehát nem normatív módon ítélik meg a jogosultságot, hanem – számomra ismeretlen szempont szerinti – mérlegelést követően. (A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.) Az esztergályos megtartása nemzeti érdek, a fodrászé nem? Vagy fordítva?
3. Az iparban, a szolgáltatásban és a mezőgazdaságban dolgozó kisvállalkozók és alkalmazottaik nem arra szerződtek, hogy bonyolult és rejtvényszerű támogatási rendszerben pályázzanak központi pénzre. Amikor ilyen jogszabályt látok, óhatatlanul gyanúként merül fel bennem, hogy a jogalkotók nem a gyors segélynyújtásra törekednek, hanem ellenkezőleg: már a normaszöveg olvasása közben, menjen el mindenkinek a kedve az állami támogatás igénylésétől! Nagy cégek, nagy apparátussal persze meg fogják oldani a pályázati munkalap hibátlan kitöltését, de egy középfokú végzettséggel rendelkező iparos ember már végig sem fogja olvasni a rendeletet. A jogszabály hemzseg az oda- és visszahivatkozásoktól, és olyan fogalmakat használ, amelyek nehezen értelmezhetők.
Nem vagyok ellendrukker, annak örülnék, ha minél több hazai mikro-, kis- és középvállalkozás megmenekülne az összeomlástól, és minél több munkahely megmaradna. Sajnos azonban igazolódni látszik az a régi tétel, hogy: a hibás elképzelés, az átgondolatlan konstrukció nehezen érthető és csak körülményesen végrehajtható szabályokat eredményez. Aki nem hisz nekem, olvassa el a fent hivatkozott kormányrendeletet.
