Bidennek előbb otthon kell bizonyítania

HírKlikk 2021. január 16. 05:30 2021. jan. 16. 05:30

Az új amerikai elnöknek először a hazai teendőket kell szem előtt tartania, mielőtt kilépne a nemzetközi színpadra, mert főként a gazdaságban sok a tennivalója – írta a The Financial Times a kommentárjában. Biden sokszor elmondta, hogy helyre kell állítani Amerika nemzetközi szerepét a demokratikus rendszerek élén, de csak akkor lehet a világ vezetője, ha otthon erős.

A külföldi partnerek máris hosszú kívánságlistákat gyártanak, a transz-atlanti szövetség megerősítésétől kezdve, a globális kereskedelmi szabályok lefektetésén át, az Oroszországgal és Kínával fenntartott viszony feltételeinek pontos meghatározásáig. De ez még csak a kezdet, ugyanakkor nem lehet állítani, hogy az igények önzők volnának. Hiszen Biden sokszor elmondta, hogy helyre kell állítani Amerika nemzetközi szerepét a demokratikus rendszerek élén. Ám az Egyesült Államok már Trump előtt megkezdte a kivonulást a világpolitikából és a folyamat alighanem ezután is folytatódik. A magyarázat az, hogy a tengerentúlon sokan nem kérnek a világ csendőre szerepből, és ezt tetézi a protekcionista hozzáállás. Azaz tart a befelé fordulás, és a külpolitika sokak szemében az elit öncélú foglalatossága. Ám fennáll az a veszélye, hogy az ország teljesen bezárkózik, mint például a múlt század 30-as éveiben. Ez az igazán aggasztó azon demokráciák számára, amelyek igénylik Washington biztonsági ernyőjét. 

Ha Biden hatalmon akar maradni, akkor le kell választania az anyagilag nehéz helyzetbe jutott rétegeket a nacionalista, összeesküvés-elméleteket hirdető erőkről. Csak akkor lehet a világ vezetője, ha otthon erős. Ezért az első két évben meghatározó lesz, hogy az elnök mennyit szán a gazdaság ösztönzésére, az infrastruktúra fejlesztésére. A szavazók észre fogják venni, ha javulnak a gazdasági alapok. De a külpolitikai mozgástér növelésére meg kell mutatni a hazai lakosságnak a geopolitika és a személyes biztonság összefüggését, ami persze nem mindig könnyű feladat. Az amerikaiak jó részét sokkal jobban érdekli a saját helyzete. Ugyanakkor vége a Trump-féle kalandorságnak a nemzetközi porondon – írta a csak az előfizetők számára elérhető írásában. 

 
Forrás: Hírklikk