Bocsánatkérésre vár a Magyar Antidopping Csoport

Budai Balázs 2020. június 5. 14:31 2020. jún. 5. 14:31

Az ARD német közszolgálati csatorna oknyomozói Aján Tamás és az általa vezetett Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) ellen hoztak fel vádakat, azonban ebben az oknyomozó cikkben a Magyar Antidopping Csoportot (MACS) is megvádolták korrupcióval.

Dr. Tiszeker Ágnes, a MACS vezetője, januárban, a vádak megjelenésekor kiadott közleményében cáfolta a szervezetét ért vádakat és azt mondta, hogy kész akár jogi lépéseket is tenni az ADR-el szemben, rágalmazás miatt. „Homályos, minden tényleges bizonyítékot nélkülöző, rosszindulatú célozgatások, és nem valós információk kifejezetten hamis, és elfogadhatatlan színben tüntették fel a Magyar Antidopping Csoport doppingellenőreinek munkáját” – írja a közleményben.

Ezt követően, kezdte meg munkáját egy független jogi vizsgálóbizottság, amelynek elnöke Richard McLaren. A vizsgálóbizottságot az IWF ügyvezető elnöksége kérte fel. A nyomozás eredményeként kiadták a napokban a McLaren-jelentést.

Megkeresésünkre dr. Tiszeker Ágnes elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy a jelentésben rehabilitálják a MACS-ot. Azt is elmondta, hogy hat hónapja küzdenek az ellenük felhozott vádakkal és örült a nyomozásnak, mert szerinte a McLaren csoport feddhetetlen szakemberekből áll, így tisztázódhatott szervezete. A vizsgálat során, végig segítették a nyomozók munkáját, akik „ízekre szedték” a szervezetet, de nem találtak semmit.

„Kezdetektől fogva, biztosak voltunk abban, hogy mindent szakszerűen végeztünk” – mondta a MACS vezetője és hozzátette, hogy nagyon sajnálja azt, ami az IWF-el történt.

Dr. Tiszeker Ágnes szerint, az ARD minden kijelentése és vádja megalapozatlan és hazug volt, elvárja a német csatornától a bocsánatkérést, de még nem tudja milyen jogi lépések fogják követni a rágalmazást.