Bolgár György: Ez egy önkényuralom, ez egy zsarnokság

- Megrendített, hogy kitettek a 168 órától?

- Megrendíteni talán nem rendített meg, úgy fogalmaznék inkább, hogy meglepett. Azt persze rögtön tudtam, hogy a döntés mögött nem újságírói, vagy szerkesztői akarat húzódik, hanem inkább tulajdonosi akarat. Pusztán az fogalmazódott meg bennem, hogy miért nem a tulajdonosváltás idején, három évvel ezelőtt határoztak így felőlem. De hát akkor nem mondták, és azóta se, egy szóval sem említették, hogy bármi kifogásuk lenne. Minden írásom úgy jelent meg, egy szó változtatás nélkül, ahogy leadtam. Úgyhogy, amikor a főszerkesztő levélben értesített arról, hogy sajnos erre a döntésre kényszerült, és a pontos okokat kifejti majd később, érzetem, hogy itt valami más húzódik meg a háttérben.

- Ez a később megtörtént?

- Nem.

- Vagyis ma is csak a saját fantáziád alapján van elképzelésed a döntés okairól?

- Igen.

- Ez a helyzet azonban azt váltja ki, hogy az ember összeesküvés elméleteket gyárt, hogy megtalálja a magyarázatot. Nem jutottál el így odáig, hogy bajba kerülhetsz itt a Klubrádióban is, mivel a 168 óra tulajdonosa, kisebbségi tulajdonos a rádióban is?

- Ez azért lényeges különbség, mármint az, hogy csak kisebbségi tulajdonos a rádióban; itt 14 százaléka van, tehát nincs döntési kompetenciája.

- Azt azért tudod, vagy nagyjából kitaláltad, hogy mi az eredendő bűnöd?

- Miután ezt senki nem közölte velem ezért aztán nem tudom, csak sejtem. Az események sorrendjéből kikövetkeztethető. Amikor a Sorsok Házáról döntött a kormány, és az EMIH kezébe adta annak irányítását, tartottak egy sajtótájékoztatót Schmidt Mária, Gulyás Gergely és Köves Slomó részvételével, akkor én rögtön kerestem az EMIH vezetőjét, hogy mondja el a műsoromban, miért vállalta, mit fognak ott csinálni. Fontos napi eseménynek tartottam és, mint az egyik legilletékesebbet akartam megszólaltatni Köves Slomót, de hiába kerestük, nem is válaszolt a keresésünkre. Az ügyet azonban érdekesnek tartottam, és ezért megszólaltattam azt, aki kimaradt a megállapodásból, a Mazsihisz elnökét, Heisler Andrást. Ő nyilatkozott is, és nem volt jó véleménnyel erről a megállapodásról, hozzáteszem: érthető módon. Eltelt néhány nap, éppen zsidó újév volt, és az ünnep elteltével újra hívtuk az EMIH vezetőjét, akit ekkor már utol is értünk, és nyilatkozott is a műsoromban.

- És emelt kifogást az ellen, hogy a Mazsihisz illetékesét szólaltattad meg?

- Nem, nem tett ilyet. Csak a háttérből hallottam, hogy zokon vette Heisler megszólaltatását. Én azonban csak azt tudom mondani: mi azt tettük, amit ebben a helyzetben tennünk kellett, meg, amit lehetett. Ha visszaszólt volna, ő szólal meg elsőként.

- De ha eléred őt először, akkor is csináltál volna a Mazsihisz elnökével interjút, nem?

- Persze. Mind a kettővel, hiszen ez az ügy rájuk tartozik. Természetesen beszélnék én Gulyás Gergellyel, meg Schmidt Máriával is, mivel rájuk is tartozik, csak hát őket újabban lehetetlen elérni.

- Schmidt Máriát is? Pedig ő régen szinte állandó partnered volt?

- Igen, legalább másfél éve nem szólal meg nálunk.

- Pedig te rendre vállaltad a hallgatók haragját is…

- Igen, sokan dühöngtek, hogy miért kell nekem Schmidt Máriával szóba állnom. Én meg azt mondom, hogy ha a kormány egyik első számú bizalmi embere, szellemi háttérembere, aki vállalja, hogy nálunk is nyíltan kimondja a véleményét, akkor nekem kötelességem meghallgatnom őt.

- Próbálkozz esetleg valamelyik futballstadion VIP-páholyában utolérni. Mert már ő is szurkoló lett, nem tudtad?

- Azt tudtam, hogy a Vidi, talán a londoni meccsén ő is ott volt, részese volt az egyik magángépes turnénak. Visszatérve az eredeti témára: nem tudom, hogy a Heisler-interjú-e az oka a 168 órától való eltávolításomnak, de nem tudok más magyarázatot találni.

- Tekintsük a történteket egy kellemetlen epizódnak, hiszen a rovatodat, amelyben a kormányzat embereinek hamis állításait cáfolod, át tudtad emelni a Népszavába, beszéljünk inkább arról, hogy szűkebbé vált-e terep a rádióműsorodban az áprilisi választások óta? Arra gondolok, hogy még kevésbé tudsz megszólaltatni jobboldali politikusokat?

- Tulajdonképpen igen; Schmidt Mária az egyik példa, de említhetném Gulyás Gergelyt is, aki korábban többször volt interjúalanyom, április, vagyis azóta, hogy miniszter lett, már nem tudom megszólaltatni. Számomra úgy tűnik, mintha lenne egy központi utasítás, hogy miniszteri szint alatt lehet, azon a szinten viszont már nem lehet nekem nyilatkozni.

- Szerinted van ilyen utasítás?

- Szerintem van. Nem lehet, hogy ne legyen. Palkovics László oktatási államtitkárként többször is a rendelkezésemre állt, amióta miniszter, soha nem. Nem is válaszol. Varga Mihály 2010 előtt hajlandó volt nálam megszólalni, azóta, amióta kormánytag nem. Hogy 2018 áprilisa óta is szűkül-e a kör? Azt mondom: igen. Persze vannak új belépők, például Hidvéghi Balázs kommunikációs igazgató, aki megszólal nálam, míg elődje, Kocsis Máté soha. De itt van Gulyás Gergely helyettese, Orbán Balázs, volt Századvéges, mostani államtitkár, ő is többször megszólalt már a Klubrádióban. Összefoglalva tehát, államtitkári szintig el tudok jutni, de érzek egyfajta szűkülést.

- Mit szólsz ahhoz a minap nyilvánosságra került, jobboldali intézet által közzétett felméréshez, miszerint ma baloldali médiatúlsúly van Magyarországon? Lehet, hogy te vagy a túlsúly…

- Ha összehasonlítják a hallgatottságunkat a Karc FM-mel,, akkor elhiszem, hogy túlsúlyban vagyunk….Egyébként pedig a probléma az ezzel a felméréssel-elemzéssel, hogy kihagyták belőle azt, hogy övék az egész állami média.Teljesen kormánypropaganda eszközzé silányították a korábban közszolgálatinak nevezett médiát. Ott a Kossuth, a Petőfi, a Dankó, a Bartók –mind kormánypropagandát és kormányhíreket sugároz, ez egyértelmű. És ebben a pillanatban már el is veszítettem az állítólagos fölényemet, hiszen a Kossuth rádió mindenhova eljut, én viszont nem.

- Mi a véleményed erről az óriási média konglomerátumról, amely, ahogy Orbánék fogalmaztak, közérdek miatt jött létre, és ahova önként vonultak be látszólag független piaci szereplők? Mi ennek a célja szerinted?

- Valószínűleg az, hogy még inkább rajta akarja tartani a szemét a médián Orbán és a Rogán-féle propaganda-minisztérium. Hogy így egyszerűbb, olcsóbb és hatékonyabb legyen egy központból irányítani. Az ugyanis mégsem járja, hogy a Mészáros cége, a Habony cége, meg a Vajna cége esetleg önálló dolgokra vetemedik. Így kidolgozzák a központban, hogy mit kell csinálni, átadják az utasítást, így válik még hatékonyabbá a rendszer. Orbánnak már az első pillanatban, amikor még messze nem volt kormányon, ez volt a koncepciója, még liberális fideszesként is így járt az agya; hogy mindent kézben kell tartani, egy központból irányítani, és az sokkal hatékonyabb. A demokrácia felesleges időrablás, nem hatékony. Ennek a szellemében államosította aztán a kórházakat, az oktatást, mindent. Ami a mostani lépést, a médiát illeti: eddig is mind ugyanazt a nótát fújták, tudták mindannyian, hogy miként kell igazodni, viszont elmondhatjuk: létrejött az új téeszesítés. Ezek az emberek, a kvázi tulajdonosok eddig is állami pénzből éltek, abból hozták létre a vállalkozásukat, hiszen például tudjuk, hogy Habony kölcsönből élt, Mészáros egy nem túl tehetős gázszerelő volt, és a fenntartást is állami pénzből biztosították. Ezért nem is lehetett apelláta; be kellett vinni a cégeket a közösbe, ingyen. Persze eddig is tudtuk, hogy nem az övék, amit tulajdonosként jegyeznek, ám most közölték velük: irány a közös, irány a tsz. Ez a legmegdöbbentőbb, az tudniillik, hogy még arra a látszatra sem adnak, hogy a magántulajdont nem lehet elvenni.Igaz, látszólag nem elveszik tőlük, hiszen odaadják ők saját maguk.

- Te rájöttél arra, hogy mi ennek a nonprofit szervezetnek, az alapítványi formának a célja?

- Az átláthatatlan gazdálkodás. Alapítványi formában el lehet bújtatni, hogy mi jön, honnan jön, hogyan használják fel. Ugyanezt részvénytársasági formában nehezebb megtenni, ott azért bizonyos adatok hozzáférhetőek, még ha zárt részvénytársaságról beszélünk, akkor is. Egy alapítvány, szerintem, minden lényeges információt el tud bújtatni. Ez a lényege a dolognak. Hogy ezen felül is van-e valami más magyarázat is, fogalmam sincs, de ők biztosan mindent jól kitaláltak, hogy minél eredményesebben tudjanak, nem gazdálkodni, hanem garázdálkodni.

- Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója szerint a profitot más utakon is ki lehet szedni… Például úgy, hogy a reklámok kezelésére létrehoznak egy kereskedőházat… De mi az oka annak, hogy a baloldal soha nem tudott így gondolkodni, de legalább is gondoskodni a médiáról?

- Szerintem politikai hiba, tévedés is volt mögötte, nem hitték, nem tudták, hogy a médiának ilyen nagy jelentősége van, másrészt volt bennük valami naivitás. Az SZDSZ-ben az, hogy a szabad piac majd egyensúlyban tartja ezt a területet is, miközben – és ez bebizonyosodott az elmúlt bő másfél évtizedben -, hogy ez egy kicsi, ráadásul szűkülő piac, ezért nem éri meg a befektetés. Még a tőkeerős cégek is csak azért nem zárják be a boltot, mert politikai előnyöket remélnek, abban bízva, hogy más területen visszajöhet a befektetésük, már persze, ha a kormány a barátjuk. A szocialisták „hibája” az volt, hogy azt gondolták, a nyugati szabályokat tiszteletben kell tartani. Midig is működött bennük egyfajta szégyenérzet az utódpártiság stigmája; az egypártrendszerből jövünk, folyton ránk is olvassák, ezért aztán nem mi leszünk azok, akik a médiarendszert központosítjuk. És mindkét pártra igaz természetesen, hogy hittek a szabad sajtóban, legalább annyira, hogy nem akarták azt egy párt uralma alá hajtani. Ezért aztán Horn, Medgyessy, majd Gyurcsány idején is például a médiatörvénynek megfelelő kuratóriumokkal küzdöttek a közszolgálati médiában, miközben a Fidesz már az első kormányzása idején lényegében kinyírta ezeket az elképzeléseket. Emlékszünk ugye, ahogy Györgyi Kálmán, legfőbb ügyészt távozásra kényszerítették, csonka kuratóriumok működtek, szóval a Fidesz rögtön kitalálta, hogy hol lehet a függetlenség, az önállóság, meg a fékek és ellensúlyok torkára lépni. Meg is tették, ahol tehették. A szocialisták ettől mindig féltek, ódzkodtak, ezért aztán a közszolgálati média vagy rosszul működött az ő kormányzásuk idején, vagy Kondor Katalinnal ment tovább a Magyar Rádió… A magántőkéseket, illetve azokat, akik hozzájuk közel álltak, nem ösztönözték arra, hogy bevásároljanak a médiába; arra gondoltak, hogy ugyan nem minden az ő ízlésük vagy érdekeik szerint való, de elmegy így is a dolog. Elkényelmesedtek, bűntudatuk volt, alul is értékelték a média jelentőségét, miközben Orbán szisztematikusan készült arra, hogy elfoglalja az egészet. Orbánnak az egész politikája tulajdonképpen médiapolitika. Arra épül, hogyan tudja a lakosságot meggyőzni, félrevezetni, megbolondítani, akár a legnyilvánvalóbb hazugságokkal is, mert erre lehet építeni politikát. A szocialisták soha nem gondolták ezt, legfeljebb addig jutottak, hogy a kellemetlen tényeket hogyan tudnák kimagyarázni a médiában és a médiával. Ezzel szemben Orbán azt mondja: minek itt magyarázkodni?Ami nekik kellemetlen, vagy nem tetszik, az nem is úgy van, vagy egyáltalán nem létezik. Számukra kudarc, vereség, kínos ügy nincs is.

- Van ebből kitörés?

- A magyar rendszeren belül nincs. Elvileg meg lehetne verni a Fideszt egy választáson, gyakorlatilag azonban ehhez egy óriási társadalmi felfordulás kellene. Annyira szilárdan a kezükben van minden, nem csak a médiában, hanem mindenben. Az utolsó közmunkás is tőlük függ, és ezt tudja is a közmunkás. Ebből nincs kitörés, csak akkor, ha az emberek elveszítenek minden fogódzót, és teljesen bizonytalan helyzetbe kerülnek. Ennek a bizonytalanságnak lehet oka egy súlyos gazdasági válság, valami, általunk még nem látott incidens, ami felborítja ezt a mostani rendet. De ha a dolgok úgy mennek tovább, mint eddig, még csak öt százalékos gazdasági növekedés sem kell hozzá, akkor minden „örökre” így marad.

- Évekig a Klubrádiót is be akarták darálni, ma inkább úgy tűnik, mintha egyfajta rezervátumként kezelnék.

- E pillanatban úgy látszik, mintha ez volna a politikájuk, vagyis az, hogy fenntartanak a forma és a látszat kedvéért rezervátumokat. Hogy ne lehessen rájuk azt mondani, hogy megfojtották teljesen a sajtószabadságot. Mondják is, hogy nálunk nagyobb a sajtószabadság, mint Németországban. Nálunk nincs semmilyen cenzúra, soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk ellenfeleinket, így Orbán. Ma ez a helyzet. De azt is tudjuk, hogy lényegében minden tőlük függ. Ha hirtelen valamilyen politikai okból az látszik az egyszerűbbnek, célszerűbbnek, hasznosabbnak, hogy ennek a maradék ellenzéki médiának is megszűnjön minden alapja, azt is meg tudják oldani. A mi esetünkben például a működéshez frekvenciaengedély kell, ami lejár, meg kell újítani, pályázni, amit bármilyen trükkel el is lehet venni, még akkor is, ha elvileg kötelező lenne megadni az engedélyt a folytatásra. Ez történt most a Music, és a Sláger rádió esetében. Ennyit az ellenzéki médiatúlsúlyról. A leghallgatottabb rádiók a zeneiek, amelyek alapvetően nem politikai műsorokat adnak, de híreket azért sugároznak, és ezek központosított hírszerkesztőségből érkeznek. Ezek pedig mind kormánypropagandát jelentenek. Így lehet eljutni sokmillió emberhez, vagyis úgy, hogy a hallgatók nem is tudják, hogy ők propagandát kapnak, mert csak azt hallják, amit a kormány a fülükbe susog. Ezen felül pedig, igen, rezervátumok vannak csekély számban. Például a Népszava is, amelynek, ha nem lenne állami hirdetése, kénytelen lenne becsukni, mert húsz-huszonötezer eladott példánnyal nem lehet megélni a piacon. Ha volnának olyan önfeláldozó hirdetők, akik, vagy amelyek azt mondanák: nekünk fontos, hogy legyen ellenzéki hang, hogy ha nincs állami hirdetés, majd ők elhelyeznek annyit, ami életben tartaná az adott médiumot, már a második héten szólnának nekik, hogy tényleg ott akartok hirdetni, az ellenzék médiájában? Szóval azt jósolom, hogy megmaradnak kis ellenzéki hetilapok, azok megélnek a tíz-tizenkétezres példányszámukból is, őket talán nem lehet eltiporni, valamint néhány internetes portál.

- Van olyan ismerősöm, aki ugyan tehetős, és megengedhetné magának, hogy támogasson ellenzéki lapokat, vagy rádiót, de nem meri megtenni, mert fél, azt mondja, hogy mindent tudnak, még azt is, ha titokban ad pénzt.

- Szomorú ez, de így van. Nem biztos, hogy tudnak, de tudhatnak mindent, ez az általános vélekedés. Ha akarják, igenis, megtudnak mindent, és ettől az emberek félnek. És azt is látják, hogy kicsinálhatják azt a nagyvállalkozót, gazdag embert, aki esetleg azt hiszi, hogy neki nem árthatnak.

- Hát igen, volt már jobboldali milliárdos is, akit egyik pillanatról a másikra taccsra tettek.

- És látod, ha a saját legbelsőbb embereikkel megcsinálhatják azt, hogy most ingyen beadod a tulajdonodat a közösbe, akkor minden megtörténhet. Ez egy önkényuralom, ez egy zsarnokság, ez nem kétséges. Az emberek ennek tudatában vannak, de vannak sokan, akik ezt nem bánják, mert az ő zsarnokuk van hatalmon. Ugyanakkor azt mondom, hogy ameddig van lehetőség mást mondani, addig tegyük a dolgunkat. Még akkor is, ha az emberek többsége ma nem lát kiutat. Nem látnak, mert azt a politikai erőt, vagy azt a politikust sem látják, akiben bízhatnának.

- Ehhez képest te azt mondod, hogy ameddig lehet, tegyük a dolgunkat, beszéljünk, írjunk. Látod egyáltalán értelmét a saját munkádnak?

- Persze. Óriási a különbség, ha elmondhatom a véleményemet, és az eljut párszázezer emberhez, illetve, ha nem mondhatom el egyáltalán. Ha mindenhonnan ugyanaz a propaganda jönne, az azt jelentené, hogy minden bezárt, épp úgy, ahogy az egypártrendszerben. Akkor viszont azokat a formákat kellene megkeresni, mint akkoriban; vagy szamizdatban gondolkodni, vagy elhagyni az országot. Most persze nem kell disszidálni, most elküldik az embert szívesen, például Bécsbe,… Még nem borult ránk teljesen, de ha megint ránk zárul ez a burok, akkor újból csak egy világrengés hozhatja el a változást. De amíg nem ez a helyzet, és még akkor is mindent meg kell tennünk; ez a dolgunk,ehhez értünk, ezt tudjuk, így gondoljuk, ez a véleményünk,ezt tartjuk tisztességesnek, éppen ezért le kell írnunk, el kell mondanunk, meg kell csinálnunk.