Bősz Anett: a szólásszabadság nem azonos a rasszista uszítással

– „Két országot látunk, köztük sajnos a saját hazánkat, amelyek rendkívül rosszul vizsgáznak a törésteszteken” – írta a közösségi oldalán. Azonos törésvonalakat láthatunk? Nem túlzás párhuzamot vonni a két eseménysorozat között? Meddig tart a véleményszabadság és honnan kezdődik a rasszista uszítás?

– Az utóbbi kérdésre válaszolnék először, mert számomra is ez a legizgalmasabb. Én azt gondolom már egy ideje, hogy a toleranciaeszme egyik hiányossága, hogy nem tette fel magának azt a kérdést, hogy az intoleranciával szemben hogyan lép fel. Ez látszatra lehet zavarbeejtő, de a toleranciaeszmét ki kell tudnunk egészíteni azzal, hogy az intolerancia már nem fér bele – amikor az intolerancia abba az irányba mozdul, hogy erőszakra is képes lehet. Világosan megfogalmazható, hogy a Deák téri tüntetők viselkedésükben vagy akár a cigánybűnözős skandálásukban bőven benne volt, hogy ők miként lépnének fel a roma közösség egyik tagjával szemben. Innentől már nem beszélünk szólásszabadságról, amikor tettlegességre buzdít valaki egy közösség tagjával szemben.

– Bármennyire is viszolyogtató, de ingoványos mezsgyének tűnik ez, elvégre nem torkollt véres erőszakba a demonstráció.

– Sajnos téved. Az eseményeket követte egy roma lány súlyos bántalmazása, aki teljesen gyanútlanul tartott hazafelé – megtámadták, súlyosan bántalmazták.

– Ez valóban szégyenteljesen elszomorító eset, de mégsem rendőri erőszak.

– Pedig attitűdjében megáll a lábán a párhuzam a valóban brutális amerikai rendőri fellépéssel, ugyanis a rendőrség a bejelentésekor úgy reagált, hogy biztosan csak részeg volt, elesett és szétütötte az arcát, amit több helyen kellett összevarrni, kapcsozni. Holott még egy rendőri szemrevételezés is meg tudja különböztetni a verés nyomait egy esésétől. Mindez egyértelmű következménye a neonáci és – nem mellesleg – engedély nélkül megtartott demonstrációnak, ami a roma közösség elleni gyűlöletet szétterítette a levegőben. Én később beszéltem az áldozat családtagjával, aki elmondta, hogy itt sajnos nincsenek tanúk, az áldozat mesélte el, hogy a támadói heves cigányozással estek neki – egyértelmű gyűlölet-bűncselekmény történt.

– Mindezt rideg távolságtartással vehetnénk szimpla büntetőjogi eseménysornak is. Agresszív vandálok mindig akadnak. Ha törvényellenes dolgot tesznek, a rendőrség feladata szankcionálni. Tegyék, mi a probléma?

– Az a probléma, hogy a mindenkori politikai elit felelőssége, hogy a Belügyminisztérium milyen parancsokhoz adja a beleegyezését és itt megvonható a párhuzam az amerikai és a magyar kormány működési mechanizmusa között. Vannak olyan pillanatok, amikor a társadalom pattanásig feszül és ha ennek a feszültségnek tárgya lesz, akkor egy pillanat alatt robbanhat. Ebben kiemelt felelőssége van a politikai főáramnak, hogy milyen lépéseket tesz ezen feszültségek kezelésére. Az erre való szándékot sem Trumpban, sem Orbánban nem látom. Mindketten a társadalmi feszültségeket meglovagolva kommunikálnak a saját híveikkel és ez komoly veszély. Amikor hosszú perceken át hangosan skandálhatják több százan Budapest szívében egy törvénytelen és engedély nélküli tüntetésen, hogy „cigánybűnözés”, akkor itt van a szólásszabadság vége. És amikor a rendőrségnek minden oka meg lett volna arra, hogy ezt bármilyen módon is, de feloszlassa és nem teszi, akkor azt a politikai elit parancsára nem teszi meg.

– Egy helyen úgy fogalmazott, hogy vannak esetek, amikor a toleranciaeszme beveri a fejét a plafonba.

– Az előbbi példával pontosan ezt szemléltettem. De hozhatok egy másik példát is. A tüntetéssel szinte egy időben, ismét megrongálták a roma holokauszt áldozatainak emlékművét a Nehru parton, ráfirkálták, hogy „cigányirtás=bűnözőirtás”. Nem mellesleg teszem hozzá, hogy egyszerűen drámai, hogy ezt a folyamatosan meggyalázott emlékművet miért nem ellenőrzik a IX. kerületi rendőrségre bekötött kamerával, mint teszik ezt a XII. kerületi Turul-emlékműnél vagy amint kamerával védik az ötödik kerületi Hazatérés Temploma lépcsőjénél elhelyezett Horthy-mellszobrot.

– Akkor ezúton üzenjük a kisebbségek sorsa mellett elkötelezett ferencvárosi polgármesternek, hogy amit tud, tegyen meg ebben, az eddig figyelmen kívül kezelt kézenfekvő kérdésben?

– A környék már csak egyetemi éveim miatt is közel áll a szívemhez, a kerület jelenlegi vezetőjét pedig úgy ismerem, hogy van szociális érzékenysége. Bízzunk benne, hogy legalább ennyivel sikerül tevőlegesen is fellépni helyi szinten a rasszizmus ellen. Ráadásul az olvasmányaim, tapasztalataim alapján úgy vélem, hogy növekedett a rasszizmus és az intolerancia szintje a társadalmakban – válságot élünk meg és ehhez szükség van bűnbakokra. Sem az amerikai, sem a magyar politika nem törekszik a társadalmi békére. A feszültségkeltés felemelése a főáramba, beláthatatlan következményekkel járhat, amire most az Egyesült Államok a negatív példa – ha egy rendőrség zsigerből intézkedhet, akkor az rendszerhiba. Csak rajtunk áll, hogy ebben Magyarország ne álljon mellé a dobogóra. Roma polgárjogi aktivisták szokták ezt szépen megfogalmazni, hogy a hivatalaink, a nagy intézményrendszereink, a rendőrségünk legyen színvak.