Botka László ellenfelét keresi a Fidesz

HírKlikk 2018. augusztus 9. 15:29 2018. aug. 9. 15:29

Botka László kihívóját keresi a szegedi Fidesz – írja a Magyar Idők. A Fidesz szegedi szervezetének elnöke, B. Nagy László a lapnak azt mondta: több jelölt neve is felmerült már, de legkorábban jövő év elején lehet meg a kormánypárti polgármester-jelölt neve. Szegednek 1998 és 2002 között volt Fideszes polgármestere Bartha László személyében, azóta a szocialista Botka László vezeti a várost.

Kubatov Gábor július 21-én a Délmagyar.hu-n jelentette be, hogy a Fidesz Szeged 2030 néven konzultációt indít, amelyben megkérdezik az itt lakók véleményét arról, hogy milyen városban szeretnének élni.

A Fidesz pártigazgatója akkor úgy fogalmazott, hogy ha véglegesítették a széles körű társadalmi egyeztetéssel kialakított városfejlesztési tervet, akkor keresik meg azt az embert, aki ezt a leghatékonyabban, leggyorsabban és legjobban végre tudja hajtani. "Magyarán, nem a gombhoz varrjuk a kabátot, hanem fordítva" – hangsúlyozta akkor a politikus.

Forrás: magyaridok.hu