Bravó, szakszervezetek!

Dr. Dávid Ferenc       2020. október 23. 11:51 2020. okt. 23. 11:51

A szakszervezeti szövetségek támogatják a Színház- és Filmművészeti Egyetem munkavállalóinak és hallgatóinak harcát. Három konföderáció, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) részt vesz az SZFE október 23-ára meghirdetett vonulásos megemlékezésén.

Úgy gondolom, dicséret illeti a fent említett három szakszervezet tagságát, testületeit és vezetőit. Jó politikai érzékkel és igen vonzó módon vállaltak szolidaritást a diákokkal és az oktatókkal. Rendkívül fontosnak tartom, hogy a sokat szidott magyar szakszervezeti mozgalom most megértette az „idők szavát” Az persze sajnálatos, hogy a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) és a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (LIGA) „meghúzta magát”, és nem csatlakozott a többiekhez. De ez legyen az ő bajuk, én annak örülök, hogy a versenyszféra legnagyobb munkavállalói érdekképviselete (MASZSZ) és a közszolgálati szektor legjelentősebb szakszervezeti szövetségei (ÉSZT, SZEF) október 23-án csatlakoznak a fiatal művészek demonstratív meneteléséhez. A művészpalántáknak és oktatóiknak szükségük van erre a támogatásra!

Elismerés, tisztelet és támogatás a SZFE diákságának és sztrájkoló munkavállalóinak!” – ezzel a mondattal zárul a három szakszervezet közleménye. Elismerés, tisztelet és támogatás azoknak a munkavállalói érdekképviseleti szervezetek tagjainak és vezetőinek, akiknek fontos az egyetemi polgárok sorsa, és akik az ’56-os forradalom ünnepén, cselekvő módon segítik az SZFE diákjainak és tanárainak heroikus küzdelmét.