Brüsszel újítja fel a magyar kórházakat

HírKlikk 2020. augusztus 15. 09:22 2020. aug. 15. 09:22

Bár Orbán Viktor már az év elején megígérte, a Magyar Közlöny szerint csak a következő hetekben, hónapokban történhet meg a kórházak felújítása. A kormány 60 milliárd forintért fertőtlenítené a fővárosi egészségügyi intézményeket.

A kórházak felújításáról a magyar kormányfő először január elején, egy nemzetközi sajtótájékoztatón beszélt. De mindeddig semmi sem történt az ügyben. Pedig Orbán jelezte, hogy utasította Kasler Miklóst, hogy az egészségügyért is felelős miniszter fejlesztési forrásokat csoportosítson át, s mindent megelőzően, első helyre tegye a kórházi várók, a kórtermek, illetve az azokhoz kapcsolódó helyiségek teljes felújítását. A terv szerint, minden, három évnél régebben felújított intézményben mielőbb kötelező fertőtlenítési célú felújítást végezni.

Orbán Viktor elrendelte azt is, hogy amíg a felújítást el nem végezték, addig másfajta fejlesztéseket a kormány nem támogat. Elvileg tehát az intézmények tervezett felújítása az idei első kórházi beruházás. 

Az év elején bejelentett felújításról végül a héten megjelenő Magyar Közlöny pénteki száma közölt először részleteket  – írja a 444. Mint kiderült: a kormány 60 milliárdot szán az Egészséges Budapest programban 17 állami kórház felújítására. A kormányhatározat szerint, Kásler miniszternek az a feladata, hogy a 60 milliárdos költségvetés nagy részét európai uniós forrásból fedezze. A felújítási munkák határidejéről nem érkezett hír.  

Forrás: 444.hu