„Brutálisan lépnék fel a vírustagadók ellen, mert életveszélyesek"

HírKlikk 2020. szeptember 23. 06:50 2020. szept. 23. 06:50

A járványtagadást tűzzel-vassal irtani kell – dr. Jordán Ferenc hálózatkutató ökológus, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet igazgatója szerint.

A szakember a 24.hu-nak adott interjújában többek között a járványtagadókról beszélt. Mint mondta, a védekezés talán csak akkor lesz igazán hatékony, amikor mindenkinek a családjában lesz már fertőzött vagy halott, a személyes tapasztalat ugyanis nagyságrendekkel növeli a veszélyérzetet.

„Nem is tudom, van-e még olyan ország a világon, ahol arányaiban az itthoninál több vírustagadó lenne” – jelentette ki Jordán, aki szerint a vírustagadók még a molekulákban sem hisznek, mert soha nem láttak.

„Ha nem látsz hullát, nem ismersz koronavírusos beteget, ne jelentse már azt, hogy nincs járvány” – fakadt ki. „Egészen brutális módszerekkel, akár elzárással is fellépnék a vírustagadók ellen, mert életveszélyesek”.

Kiemelte: vírusok mindig voltak és lesznek, de ennyire gyorsan ilyen nagy tömegeket, gyakorlatilag az egész emberiséget, soha eddig nem voltak képesek elérni.

Forrás: 24.hu