Bűn és bűnhődés arányosan

Puzsér Róbert 2020. május 18. 07:39 2020. máj. 18. 07:39

A magyar joggyakorlatban a rendőrség és a bíróság tudatos megtévesztése négy gyorshajtást ér.

Egyik este leugrottam az éjjel-nappaliba. A város kihalt volt, sehol egy autó, sehol egy gyalogos, az út- és a látási viszonyok kiválóak voltak, hát gyorsan mentem. Öt perces út oda, öt perces vissza – életem legdrágább vacsorája. Oda-vissza letraffipaxoltak: százezer forint egy szendvicsért. Nem volt mit tenni, csak magamat hibáztathattam: fogcsikorgatva befizettem a védelmi pénzt.

Ma olvasom, hogy a lúgozós orvosnak alibit biztosító titkárnő, aki hazudott a rendőrségen, hazudott a bíróságon, és még egy kollégáját is rávette, hogy erősítse meg a szadista főnök sztoriját, kétszázezer forintos pénzbüntetést kapott. A lúggal fenyítő pszichopata esete közismert: az egójára érzékeny kórházigazgató[!] nem bírta elviselni az elhagyatás megaláztatását, ezért egy életre megnyomoritotta egykori partnerét.

Innen nézve nem is volt olyan magas a százezer forintos büntetésem. Ha otthon a fejemhez kapok, és visszamegyek a boltba venni egy kólát, kétszázezres büntetéssel már tényleg úgy érezhetném magam, mint egy kőkemény bűnöző, aki leszámolások eltussolásában vesz részt. Nem is beszélve arról az esetről, ha az éjjel-nappali előtt találkozom egy pszichopata ismerősömmel, aki rávesz, hogy biztosítsak neki alibit az aznap esti emberrablásához és csonkításához, esetleg szervezzek magam mellé tanúskodni még valakit, hogy személyére a gyanú árnyéka se vetüljön, kétszázezres gyorshajtásom ez esetben ugyanis újabb kétszázezerrel megtoldva már négyszázezer forintra rúgna.

Megnyugtat a rendőrség, az ügyészség és a bíróság hatékonysága. Igaz, hogy a lúgozós orvos ügye hosszú évek óta húzódik, de az én százezres büntetésem már ott figyel a költségvetésben, és szabadon ellopható. Ez az eset arra tanítja meg a magyar társadalmat, hogy aki a családon belüli erőszak hatékony üldözését várja el, annak nem egyezményeket kell aláírnia, nem jogszabályokat kell módosítania, hanem érdekeltté kell tennie a politikát és a bűnüldöző szerveket a hatékony fellépésben. Passzív-agresszív szeretetmegvonás: tízezer forint; üvöltözés: húszezer forint; nyílt tenyeres pofon: ötvenezer forint; ökölcsapás: százezer forint. A költségvetés nagyon hamar egyenesbe jönne, az otthonokat eltöltené a béke és a szeretet, a feministáknak pedig az isztambuli egyezmény helyett új mánia után kellene nézniük.