Büntetlenül szívatta a rendőröket a Pesti Srácok főszerkesztője

HírKlikk 2019. április 3. 10:02 2019. ápr. 3. 10:02

Czeglédy Csaba szerint a rendőrség a fideszesekkel kivételezik.

Kedd hajnalban rendőrök jelentek meg a Pesti Srácok főszerkesztőjének a lakása előtt. Erről maga az érintett, Huth Gergely számolt be egy nem nyilvános Facebook-posztban, amelyet a Blikk szúrt ki.

„Üzenem a kretén bíróságnak, hogy az aktuális, milliomodik sajtóperünk előző tárgyalására is elmentem és a maira is el fogok, kár ugráltatni szerencsétlen zsarukat. Amúgy meg ballib hazugság, hogy ez egy ázsiai diktatúra. Az ázsiai diktatúrák sokkal kiszámíthatóbbak” – írta az újságíró, akit azért akarták a bíróságra kísérni, hogy jelenjen meg a Czeglédy Csaba által indított rágalmazási per tárgyalásán.

A tárgyalásról Czeglédy Csaba is beszámolt saját közösségi oldalán. Szerinte szóra sem lett volna érdemes, ha nem bizonyosodik be ismét, hogy a magyar rendőrség nem mér azonos mércével, vannak kiváltságosok.

Czeglédy bejegyzése szerint sem Szabó Bálint, sem Füssy Angéla, sem Huth Gergely nem jelentek meg a korábbi tárgyaláson, ezért a bíróság elrendelte a rendőri elővezetésüket. Szabó Bálintot elhozták a rendőrök Szegedről, és végül Huth Gergely is besétált magától a bíróságra.

Füssy Angéla elővezetése nem járt eredménnyel, mert – legalábbis Czeglédy szerint – a nála megjelent rendőröknek a gyermekére hivatkozva nem volt hajlandó engedelmeskedni, így a rendőrök dolgavégezetlenül távoztak, nem állították elő a bíróság utasítása ellenére.

„Hát, így állunk. Az a Füssy Angéla, aki fröcsögve-röhögve számolt be arról a PestiSrácok oldalán, hogy kétgyermekes kolléganőimet hogyan vették őrizetbe, elküldheti a rendőröket a gyermekére hivatkozva. Huth Gergelynél pedig kopogtatnak a rendőrök, aztán távoznak.

A kiváltságosokkal így bánik a rendőrség.”

Forrás: Hírklikk