Császy Zsolt: általunk akartak Gyurcsányon ütni - videó

HírKlikk 2018. március 10. 06:01 2018. márc. 10. 06:01

Politikai indíttatású koncepciós eljárást emleget a Sukoró-ügy miatt két és fél év börtönre elítélt Császy Zsolt. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egykori értékesítési igazgatója arról beszélt, hogy az Alkotmánybíróság háromszor is kimondta, jogszerűtlenül ítélték el őket Tátrai Miklóssal, az MNV volt vezérigazgatójával együtt, mert a perek hemzsegtek a szakmai hibáktól.

„Bennünket állítottak ebbe a szerepbe, hogy mi vagyunk Gyurcsány emberei, és akkor ha rajtunk ütnek, akkor rajta is. Ennek ez volt a logikája. Másrészt meg sajnálatos módon láttam, hogy az egész államapparátusban tömegesen került sor ilyen megtorló lépésekre olyan vezető szakemberekkel szemben, akiket a kormányzat nem tisztelt meg bizalmával. Úgy gondolom, hogy ez a bírósági ítélet, ami engem ide juttatott, nem rám hozott szégyent, hanem azokra, akik meghozták” – mondta Császy Zsolt, a Független Hírügynökségnek adott interjúban.

Császy Zsoltot, Tátrai Miklóssal együtt harmadfokon két és fél, illetve három év börtönbüntetésre ítélt a Kúria a 2008-as sukorói telekcsere ügyében, hűtlen kezelés miatt. Ők voltak akkor, az ügylet idején a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezetői. Császy szeptemberben vonult be Tökölre a büntetését letölteni.

 

Forrás: FüHü