Cserhalmi György: erre Vidnyánszky is rá fog menni

Csanádi Dávid 2020. augusztus 25. 14:50 2020. aug. 25. 14:50

A Nemzet Színésze szerint, megpróbálják leépíteni a színházi szakmát, és erre nem csak a jelenlegi helyzet bírálói fognak rámenni, hanem Vidnyánszky Attila is.

Cserhalmi György, Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze a Klubrádiónak adott interjút a Pesti Srácok nevű kormánypárti portálon megjelent cikkel kapcsolatban, amely Székely Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) tanárának múltjában kutakodva, kommunistaként állította be a kiváló rendezőt. Cserhalmi ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy rég olvasott ekkora hülyeséget.

A lap egyébként azt írta, hogy Székely egy bújtatottan létező, óriási befolyással rendelkező kommunista kör tagja, amit azzal indokoltak, hogy az MSZMP 1975-ös kongresszusán beszédet mondott, kommunista ideológiát terjesztett, és 1990 után a nemzetköziségben utazó szélsőliberalizmus és nyílt társadalom ideológiájának terjesztőjévé vált.

Cserhalmi György szerint, ez akkora hülyeség, hogy az egykori tanáráról szóló cikket olvasván, „kihűlt alatta a szék”. Úgy véli, Székely csak azt a „blablát” mondta el azon a kongresszuson, ami minden színház-, de minden vállalatigazgató számára is szükséges volt, ha meg akarták kapni a működéshez szükséges támogatást.

A színművész azt üzente a Székelyt kommunistázóknak, hogy Vidnyánszky Attila múltjának is utánanézhetnének, de vigyázzanak, nehogy meglepetés érje őket. A Komszomolt említette meg, de részleteket nem árult el. Vidnyánszky azért került szóba a beszélgetésben, mert Székely Gábor miatta távozott az SZFE-ről, és ezután próbálták meg hitelteleníteni. Ezzel egy időben a Kossuth-díjas rendező, Zsámbéki Gábor és Gáspár Máté, az Elméleti és Művészetközvetítői Intézet megbízott vezetője is távozott az egyetemről.

Arról, hogy a Vidnyánszky által elnökölt Magyar Teátrumi Társaság úgy vélekedett, hogy alacsony színvonalú az oktatás a színművészetin, Cserhalmi egy tavalyi történettel reagált: két havi közös munka után, ő maga dicsérte akkori főnökének a budapesti színművészetis osztályokat. Mint mondta, amikor az alapítvány és a kuratórium szóba került az egyetemmel kapcsolatban, megjósolta baráti körben, hogy annak Vidnyánszky Attila lesz az elnöke. Szerinte az SZFE-n csak annyi volt a gond az oktatással, hogy megvonták a támogatásokat, ezért az egyetemnek oka lett volna „megorrolni”, „ ehelyett inkább felkötötték a gatyát, és anyagiak híján is megpróbálták az oktatást a hagyományos, jól bevált formában folytatni”.

Cserhalmi Győrgy úgy vélekedett, hogy jelenleg a színházi szakma teljes leépítése zajlik, ám lehet, hogy erre maga Vidnyánszky Attila is „rá fog menni”, nem csupán a bírálói.