Csintalan Sándor: a pápára hivatkozva, felszentelik a nyilasmozgalmat

HírKlikk 2023. május 13. 07:30 2023. máj. 13. 07:30

Mindenkinek jár a tisztességes, jogszerű eljárás, Budaházy Györgynek és társainak is. A magyar társadalomnak pedig tartozik az igazságszolgáltatás azzal, hogy a lehető legrövidebb idő alatt meghozza a döntéseit és kinyilvánítja, mi számít bűnnek ebben az országban – mondta Csintalan Sándor a Klikk TV Mélyvíz című műsorában. Hozzátette, a nemzet érdekei sérültek azzal, hogy olyan sokáig tartott ez az eljárás, hogy ma már jószerivel senki nem tudja, mi történt.

A Budaházyt érintő kegyelmi döntés kapcsán még a kritikus ellenzéki sajtó is elfordította a fejét a zsidózástól – jelentette ki Csintalan arról, hogy Budaházy megkérdezte egy újságírótól, zsidó-e, mert ha az, akkor nem nyilatkozik.

„Miután tizenvalahány éve együtt élek ezzel a történettel, meg azzal, ami ebben a társadalomban és ebben az elitben együtt él, sok mindenre immunis vagyok, de amikor megláttam, hogy lovon ül, és hogy a pápára hivatkozva felmentették, akkor indulatba jöttem. Ez a történet lényegében magánügyem, de az viszont nem, hogy a pápára hivatkozva felszentelik a nyilasmozgalmat.” Emlékezetes, hogy Csintalan személyesen is érintett az ügyben, hiszen ez a társaság verte meg őt egykor.

A sajtóban összesen két olyan beszámoló született, amely arra törekedett, hogy bemutassa, mi is történt valójában – tette hozzá Csintalan Sándor. Az RTL dolgozta fel hibátlanul és Fiala János készített egy interjút, amelyben végigmentünk magán a sztorin – mutatott rá.

Ezeknek az embereknek a cselekményei azért nem lettek végzetesek, mert pancserek, ahogy ez az ország pancserország és ez egy pancserfasizmus – fogalmazott arról, hogy több támadása nem úgy sült el Budaházynak, ahogy tervezte és nem lett végzetes. „Tankönyvszerűen tudja a kormány, hogyan kell fasizmust csinálni, hogyan kell korporatív államot szervezni, hogyan kell államosítani a szakszervezeteket.”

Nem vagyok hajlandó félelemben élni, korábban a rendőrség azt mondta, kérjek fegyverviselési engedélyt – emlékeztetett. „Ebben az a rémes, hogy a magyar állam lényegében a hivatalos politikájába, a NER-be beemelte a szélsőjobbot, nyilasokat, fasisztákat, mindegy, hogy hívjuk.”

A szélsőjobb manapság a Fidesznél kezdődik, ez a párt a jelenlegi politika agresszor – fogalmazott Csintalan Sándor, aki szerint már nem egyszerűen a Budaházy-ügyről van szó. „Gazdasági, szociális és politikai értelemben egyre komolyabb lesz a helyzet, bezáródik az ország.” 

Hozzátette, nem ellensége a multinacionális cégeknek, de kiárusítják az országot és ezt politikailag kezelni kell. „Nem lesz más módjuk, csak az elnyomás fokozása.”

A Klikk TV műsorát itt nézhetik meg.

 

 

 

Forrás: Hírklikk