Czeglédy Csaba kiütötte a köztévét: 26 híradóban kell elmondaniuk, hogy hazudtak

HírKlikk 2019. június 5. 12:16 2019. jún. 5. 12:16

Ma a Kúria pontot tett majdnem két év után a Fidesz és az őt kiszolgáló propaganda sajtó egyik legnagyobb aljasságának végére - írja közösségi oldalán Czeglédy Csaba.

Czeglédy Csaba a következő bejegyzést tette közösségi oldalán:

"Az M1 Híradó is azt harsogta, hogy én több ezer diákot és felnőttet károsítottam meg több száz millió forint összegben. Azért hazudták ezt, mert ez volt a Fidesz érdeke. Ma a Kúria kimondta, hogy valótlan, hogy én ilyet tettem, és azt is, hogy mivel az M1 közszolgálati médiaszolgáltató, sokkal nagyobb a felelőssége a nyilvánosság tájékoztatása körében.

A M1 Híradót - akinek mától újabb papírja van arról, hogy hazudik - a Kúria 6 helyreigazításra kötelezte, amit 26 híradóban kell lehozniuk.

Majdnem két évtizeden keresztül kollégáimmal nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy havonta több ezer embernek legyen munkája és fizetése. Erre büszke vagyok, és nem hagyom besározni sem a barátaimat, sem a kollégáimat, sem a már tönkretett céget."

A szombatehelyi politikus végül köszönetet mond ügyvédjének, barátjának, Litresits Andrásnak, hogy két éven keresztül küzdött az igazáért.

Forrás: Hírklikk