Demeter Szilárd: legtöbbször csak legyintek, hogy ugorgyunk!

HírKlikk 2020. november 7. 20:30 2020. nov. 7. 20:30

A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) vezetője azt is elárulta, hogy prózaíróként az őt gyalázó írók többségénél akkor is jobb novellát ír, ha éjszaka felébresztik.

„Vidnyánszky Attila még a kultúrharc kezdetén tart, vagy épp a betetőzésénél, ki tudja már követni, mi történik az SZFE környékén” – nyilatkozta Demeter Szilárd.

A PIM vezetője, a kontra.hu portálnak adott interjút, amelyben Vidnyánszky Attiláról és az SZFE körüli eseményekről beszélt.

„Vidnyánszky Attila a legérzékenyebb pontján – az egyetemi képzés átszervezésében – piszkálta meg azt a színházi és filmes elitet, amely nagyjából a hetvenes évek óta fújja erre a passzátszelet” – vélekedett Demeter, majd ezt követően, inkább magát kezdte el dicsérni.

„Prózaíróként az engem gyalázó írók többségénél akkor is jobb novellát írok, ha éjszaka felébresztenek, és nem adnak kávét meg cigit. Ezt pedig senki nem veheti el tőlem. Szóval megnézem, ki mondja, és legtöbbször csak legyintek, hogy ugorgyunk”

– mondta a PIM vezetője.

Demeter hangsúlyozta, hogy a kulturális identitás erősítéséért az lehet neki partnere, aki nemzeti kultúrában gondolkodik. Igaz, a beszélgetés elején még azt gondolta, Vidnyányszky Attila épp kultúrharcot vív, később már arról értekezik, hogy a kultúrharc fókusza nem Magyarországon van, ráadásul nem is jelen időben.