Dérer Miklós: mintha a miniszterelnök nem ebben a világban élne

„Ha baj van, a hazánkat nekünk kell megvédeni” - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Parlamentben, a Magyar Honvédség parancsnoksága parancsnoki beosztásának átadás-átvételi ünnepségén. Ki ellen kellene pillanatnyilag nekünk megvédeni a hazánkat?

Fogalmam sincsen. Az egész beszéd mintha elmúlt korokra hajazott volna, mintha a miniszterelnök nem ebben a világban élne. Magyarországot katonailag senki az égvilágon nem fenyegeti pillanatnyilag. Különösen nem azokban a hagyományosan vett katonai értelmekben, amikre most ráfeküdt a kormányzat - egyébként jogosan -, mert a hadsereg nagyon le volt romolva.  Az egész beszédben borzasztóan hiányoltam a szövetségesi etikát, azt, hogy mi a NATO-nak és az Európai Uniónak a tagjai vagyunk. Egy közösségnek, a világ együttesen legerősebb biztonságpolitikai képződményének. Egyszerűen lehetetlen, hogy ezt valaki megtámadja. Azt sem lehet tudni, hogy a szombati Orbán-beszéd kinek szólt, hazulra, a szomszéd országoknak? A szomszéd országok valamennyien szövetségeseink. Vagy NATO-tagok, vagy semlegesek mint Ausztria, vagy pedig az EU-ba törekszenek, mint Szerbia. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni a beszédnek ezzel az értelmetlen, szuverenista felhangjával. Mi az, hogy „csak magunkra számíthatunk”? Ez egyszerűen nem így van. Egyszerűen nem igaz, hogy csak magunkra számíthatunk. 

A kormányfő arról beszélt, hogy „olyan szövetségest nem találunk, aki helyettünk védené meg a hazát, legfeljebb mellettünk, velünk”. A NATO tagjai vagyunk, a szerződésben - ha jól tudom, szerepel -, ha egy EU-s tagállam bajba kerül, a NATO megvédi, nem?

Így van. Önmagában nem probléma ez a mondat, mert igaz is, nem helyettünk védik meg, hanem velünk együtt. Ez teljesen nyilvánvaló. De amit utána mondott,  kvázi arra utalt, hogy minket mindig cserbenhagytak, mindig későn jött a segítség. A világ nem így működik. Nem Magyarország a világ központja, és különböző nemzetközi konstellációk határozzák meg, hogy mi történik egy-egy régióban. A töröktől a Habsburgok szabadítottak meg minket, a német megszállásból ha úgy tetszik, akkor az antifasiszta hatalmak, a szovjet megszállásból a Szovjetunió összeomlásával a Nyugat. Én egyszerűen nem érzékelem ezt a magunkra hagyottságot. 

Márciusban egy négycsillagos kínai tábornok, a hadsereg második embere járt Magyarországon. Vajon mi tárgyalni valója volt itt? 

Meg nem mondom. Csak reménykedni tudok abban, hogy egy ilyen látogatás egyeztetve volt a szövetségesekkel, és a brüsszeli NATO- központtal is. Legalábbis remélem, hogy ez nem egy olyan külön út volt egy ilyen szövetségben, amelyik különösen most, amikor Kínát és Oroszországot ha nem is fő veszélynek, - Oroszországot veszélynek, Kínát inkább kihívásnak - tekint, de olyan fő stratégiai, biztonságpolitikai, ha úgy tetszik geopolitikai problémának, amit kezelni kell. Ilyenben mi kvázi nagypolitikát csinálunk? Katonai kapcsolat Kína és Magyarország között? Ez egy olyan nonszensz, mint az elefánt és az egérke beszélgetése a dübörgésről a hídon. Úgyhogy nem igazán értem, hogy mi ennek az indoka. Valószínűleg benne van a Kínára való kikacsintgatás Európából, a Nyugatból. Vagy ez az eszement hídszerep-vállalás. Nem lehet. Egy ekkora ország egy részről nem lehet híd, másrészről pedig mi ezer szállal a Nyugathoz kapcsolódunk. Mi nyugati ország vagyunk, nem pedig egy híd. A híd az, aki senkihez sem tartozik. 

A Global Times szerint Kína stabil katonai kapcsolatokat szeretne kifejleszteni a négy európai állam hadseregével. A négy kiszemelt európai „partner” közül kettő, Görög- és Magyarország NATO tagok. Ráadásul Cuj Hongcsian, a pekingi hadügy európai osztályának vezetője úgy nyilatkozott: „Folyamatos a kapcsolat a négy európai állam hadseregével. Komoly kapcsolat alakulhat ki a fegyverzet technikai együttműködésben, illetve a kiberbiztonsági kérdésekben. Majd közölte, hogy közös hadgyakorlatra is sor kerülhet.” Mi közünk nekünk NATO tagként egy ilyen hadgyakorlathoz? Mit szól ehhez a NATO?

Ez kérdéses. Abban reménykedem, hogy ezek csak szlogenek, és a különállásunkat, a szuverenitásunkat a sajátos magyar utat belpolitikai okokból hangsúlyozó megjegyzések, nem pedig egy komoly letérés arról az útról, amelyre a rendszerváltás után rátértünk. 

Az lehetséges, hogy Orbán Viktor még a NATO-t is, a NATO-tagságunkat is kockáztatja?

Én azt nem hiszem. Sem az Európai Uniót, sem a NATO-t. Csak rájött, hogy különböző belpolitikai előnyök megszerzése érdekében itt nagyon messzire el lehet menni. Az EU nagyon sok esetben egy béna kacsa, a NATO-nak pedig a tagjai közötti együttműködés és összetartás fokozása, erősítése a legfontosabb törekvése. Informális úton nyilván vannak különböző figyelmeztetések, üzenetek, de ez a nyilvánosságban egyelőre nem jelentkezik. Feltehetően azért a magyar kül- és biztonságpolitika a NATO-ban mindent meg tud magyarázni, és ott nem annyira negatív az imázsunk és a szerepünk, mint az Európai Unióban. 

Lehet, hogy ehhez a kínai vonalhoz való kapcsolat miatt kellett a vezérkari főnöknek és a helyettesnek távoznia?

Nem, nem hiszem. Nem tudni. Bizonyos dolgok előtt döbbenten áll az ember, de hogy mi volt az oka a távozásuknak, azt a Honvédelmi Minisztériumtól kellene megkérdezni. 

Fudan egyetem, Belgrád-Budapest vasútvonal, és most már nem csak gazdasági együttműködés, de katonai is? Lehet, hogy már rég eladta a fejünk fölül a jelenlegi magyar vezetés Magyarországot Kínának?

Ez így talán erős. Mindenesetre túl hangsúlyos ez az egyébként nem igazán eredményes és jelentős keleti nyitása a kormányzatnak. Abszolút nem növekedett Kínának vagy a keleti országoknak a részesedése a magyar exportban. Az importban igen, hiszen 6 milliárd dolláros éves deficitünk van a külkereskedelemben. Egyáltalán nem látom az előnyöket. 

Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség újonnan kinevezett parancsnoka ma reggel az M1 aktuális csatornán többek között a haditechnikai fejlesztésekről nyilatkozott. Azt mondta: repülőgépeink, helikoptereink itt vannak, és aláírták azokat a szerződéseket, amelyek a lövészpáncélos és páncéltörő eszközök, harckocsik és lövegek beérkezéséről szólnak. 

Ez önmagában nem probléma, a magyar hadsereg borzasztó állapotban van. Nyilván nem feltétlenül a nehéz fegyverzetet kellene kultiválni. A helikopterek rendben vannak, inkább, mint a repülőgépek, különösen a 4., 5. generációsak. Mire fölgyorsulnak, véget ér az ország. Igazából sok értelmük nincs. Néhány elfogó vadászi-szerepre alkalmazhatók, ha történik valami határsértés, és szövetségesi konstrukcióban is például a balti légtér védelmére. Ezekkel azért a NATO-hoz hozzájárulunk, és ezért az imázsunk ott nem annyira rossz. De a hadseregfejlesztés, a fegyverbeszerzés az több okból teljesen elfogadható, egyrészt a magyar hadsereg leromlott állapota, másrészt a NATO-nak tett ígéret és a NATO követelmény – a költségvetés 2 százalékának megfelelő védelmi költségvetés – miatt. Nem biztos, hogy nehézfegyverzettel, a német páncélosokkal kellene, hanem különböző high-tech megoldásokkal, cyber-védelemmel, amivel mi igazán hozzá tudunk járulni a NATO közös védelméhez. 

Fegyverbeszerzés terén Orbán mintha innen is, onnan is beszerezne egy keveset… 

Ő nyilván érzi a saját maga okozta elszigetelődését Európában, és általában Nyugaton. Pokoli rossza sajtója, pokoli rossz Magyarország sajtója. Kínában, Törökországban, Közép-Ázsiban, Oroszországban nem kap kritikát, nem kérik tőle számon a belső viszonyokat, ezekben az országokban mint politikus jobban érzi magát. 

A NATO meddig fogja eltűrni a kínai kapcsolatot?

Én azért nem értékelném túl ezt a kínai kapcsolatot. Inkább magamutogatásnak minősíteném. A törökökre nagyon nagy szüksége van a NATO-nak, ők pedig orosz fegyvereket vesznek. Duzzog a NATO, bírálja Törökországot, de hát nem tud mit csinálni. A magyar fegyverbeszerzés szerintem még nem ért el olyan szintet, hogy a folyosói beszélgetéseken túl fölvetődjön különböző NATO fórumokon.