Dés László a Fidesz őrjöngéséről

HírKlikk 2020. január 24. 07:02 2020. jan. 24. 07:02

Mi vagyunk a grund – ez volt Dés László 2018-as koncertjének címe, amellyel A Pál utcai fiúk című musical egyik dalát idézte. Akkor azt mondta a Magyar Narancsnak, hogy azért választotta ezt a címet, mert ez azt jelenti, hogy „összefogással, toleranciával, egymás megértésével, netán szolidaritással, sokkal többre lehet jutni, mint azzal az őrületes, gyűlölködő halmazzal, ami most van”.

Dés László a Magyar Narancsban megjelent interjúban arra a kérdésre, amely szerint azóta javult-e a helyzet, azt válaszolta, hogy sajnos nem mentek jobb irányba a dolgok, sőt, annak ellenére rosszabb irányba mennek, hogy tényleg váratlanul nyert valamit az ellenzék az önkormányzati választásokkal.

De úgy tűnik – fogalmazott a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas művész –, hogy ez még inkább felkorbácsolta az indulatokat,

„és új lendületet adott a kormánypártnak a folyamatos őrjöngésre, és minden bizonnyal ott fognak kicseszni az ellenzéki vezetésű településekkel, ahol tudnak”.

Dés szerint ugyanez vonatkozik az úgynevezett kultúrharcra is, amit hülyeségnek tart, mert a harchoz két fél kell, itt meg csak ők harcolnak.

„Mi meg dolgozni, alkotni szeretnénk. Amúgy képtelen, abszurd sületlenség, ha azt gondolják, hogy hatalmi úton le lehet cserélni egy létező kultúrát. Nem lehet lecserélni, legfeljebb tönkretenni, és sajnos most úgy tűnik, hogy a legjobb úton haladnak a rombolásban.”

Forrás: Magyar Narancs